Hangvető

Jelenkori vándormuzsikus

Bella Hardy a saját életéről ír folkszöveget

2015. június 24. - Hangvető

Csak 31 éves, de már tavaly megnyerte a BBC Radio 2 „Az év folkénekesének” járó díját. Hét szólóalbumot jegyez, a Sunday Times szerint legutóbbi, With The Down című lemeze egyszerűen remekmű. Júliusban az ötszörös Grammy-díjas amerikai dalszövegíróval, Mary Chapin Charpenterrel fog turnézni, októberben pedig a WOMEX egyik fellépőjeként Budapestre érkezik. Ő Bella Hardy, a brit folk egyik legkreatívabb és legeredetibb énekesnője, aki kezdi áttörni a műfaji határokat.  

bella_hardy.jpeg

Bella Hardy kisgyerek kora óta népzenével foglalkozik. Hegedült, népzenei táborokba járt, majd a tizenkét tagú The Pack nevű formációval egészen a Cambidge-i Folk Fesztivál nagyszínpadáig jutott. Első szólóalbumát 2007-ben jelentette meg, s már ezzel is elnyerte a kritikusok tetszését. Ekkor még a tradicionális népzene mellett tette le a voksát. 2012-ben The Herring Girl című balladával megkapta a legjobb eredeti népdal előadásáért járó díjat. 2013-as Battleplan című lemezénél azonban már sejteni lehetett, más érdekli a műfajon belül. Az eredeti népdalok mellett, ugyanis egyre több saját számot jegyzett.  

A határok feszegetésében odáig jutott, hogy legutóbbi lemezén már csak saját dalszövegeit hallhatjuk. Az album egy év zenei életrajza bendzsóval, hegedűvel, dobokkal és némi elektronikával kísérve. Az összes számot utazás közben írta, akár a régi vándormuzsikusok, bár ő már telefonra vette fel a dalrészleteket. Tapasztalatai, érzései, vágyai jelennek meg a szövegekben.  A Q Magazin szerint „Hardy azoknak az embereknek írt népzenei albumot, akik általában nem kedvelik a műfajt.” Egy biztos, Bella Hardy ezzel a lemezével minden zenekritikust meggyőzött, és átjárhatóvá tette a pop és a népzene közti határvonalat. 

Dalait itt hallgathatod meg, és Facebook mellett Twitteren is követhetitek.

A bejegyzés trackback címe:

https://hangveto.blog.hu/api/trackback/id/tr337559498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása