Hangvető

A cimbalom testvérisége

2015. június 28. - Hangvető

A cimbalom nagyon erősen kötődik Magyarországhoz és a tágabb környezetéhez: a ma ismert hangszert a Prágában született, de Budapesten letelepedett Schunda Venczel József fejlesztette és a hangszer legnagyobb művészei, újító közül nem egy - Allaga Géza, Rácz Aladár, Tendl Pál többek között - magyar volt. Moldáviai, román, kisebb részben pedig cseh és szlovák cimbalmosok is vannak az élvonalban, de a mai cimbalmosok között a Cimbalomduó két tagja, Balogh Kálmán és Lukács Miklós kiemelkedik. Idén elsőként nem véletlenül ők jutottak be a WOMEX műsorába a magyar jelentkezők közül.

mupa_cimbalom.png

Balogh és Lukács szinte mindenféle műfajban alkotnak: Kálmán inkább a népzene felől jön (Gypsy Cimbalom Band-je is inkább ez az irány), Miklós pedig a klasszikus és a jazz területeken aktívabb (írtak már neki cimbalom concerto-t és többek között Charles Lloyd-dal is játszik). Külön-külön is csinálnak szuper dolgokat, de a duójuk egészen lenyűgöző. Nem csak maga az ötlet, a cimbalom-négykezes. De még csak nem is maga a zene, pedig az is csodálatos, megmutatja, hogy a cimbalom minden egyéb kíséret nélkül szinte egy teljes zenekari hangzás teljességét képes nyújtani. Ami azonban igazán lenyűgöző, az élőben látni őket: a két férfi egymás figyeléséből, összhangjából, koncentrációjából, a pajtásság és a tisztelet keverékéből olyan energia árad, hogy azzal ki lehetne világítani a Müpát. Talán ki is fogják.

 

Itt pedig meghallgathatjátok az előző lemezüket (az új sajnos még nem elérhető a Spotify-on).

A bejegyzés trackback címe:

https://hangveto.blog.hu/api/trackback/id/tr657580570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása