Hangvető

Igen Izraelből a WOMEX-re

2015. szeptember 14. - Hangvető

Az A-Wa tagjai jemeni menekültek unokáiként születtek Izraelben. Nagyszüleik zenei hagyományát az elektronikusuk tánczenével és hiphoppal elegyítve szeretnék összekötni a generációkat, és átjárhatóvá tenni a konfliktusos területek határait. Ma már Franciaországtól Tel-Avivig koncerteznek, és mivel a WOMEX szamurájait is meggyőzték, októberben Budapestre érkeznek.

awa_feature.jpg Fotó: Tomer Yosef

A zenekart három nővér alakította 2011-ben. Tair, Lion és Tagel Haim Dél-Izraelben, egy Shaharut nevű sivatagi faluban, jemeni zsidó közösség tagjaiként nőttek fel. Nagyszüleik még 1919-ben költöztek át Jemenből Izraelbe, de a jemeni hagyományokat folyamatosan ápolták, ami a lányok gyerekkorát is meghatározta. Megtanulták a jemeni dalokat, és a történetüket is. „A nők Jemenben nem tudtak írni és olvasni, és a férfiak azt sem engedték, hogy imádkozzanak. A dalokon keresztül fejezhették ki érzéseiket és érzelmeiket, s ezekben fogalmazták meg az aggodalmaikat és nehézségeiket is.” - mesélte Lion egy korábbi interjúban. Ilyen múlttal szinte természetes volt, hogy ők is azt az utat választják, amit egyre több - egykori bevándorlók leszármazottaiként élő - fiatal Izraelben: kulturális hátterüket, hagyományaikat felfedezik, ápolják és újragondolják. A lányok nem kisebbre vállalkoztak, minthogy zenéjükben a múltat és a jelent egyesítsék, átjárva a politikai és szociális határokat.

Nevüket is tudatosan választották. Egy olyan szót kerestek ugyanis, ami rövid, fülbemászó és igazán pozitív jelentése van. Így lett az „A-WA”, ami az arab szlengben körülbelül olyan, mintha azt mondanánk „yeah” vagy igen. Producerük Tomer Yosef, a Balkan Beat Box énekese lett. Első számuk, a „Habib Galbi” rögtön meghozta a népszerűséget. Jelenleg egymillió fölötti youtube megtekintésnél járnak, két nappal a megjelenése után pedig egy muszlim-hipszter facebook oldalon a nap videója lett. És nem csak az ütős zene miatt. A klip is egyedi, emellett a zenekar üzenetét is hordozza. A lányok pink hijabban táncolnak, énekelnek, dzsipen utaznak a sivatagban, főszerepet kap egy idős hölgy is, a végén pedig olyan mintha hiphop táncot járnának a kék melegítős fiúkkal, pedig azok valójában egy jemeni néptánc lépései. Azóta kiadtak egy 12 számból álló albumot is, amin a jemeni tradíciót mai hangzásvilággal keverik. Igazi vagány csajok, akik tehetségesek is. Szóval, aki megnézné milyen a jemeni-izareli girlpower, annak októberben irány a Müpa.

A bejegyzés trackback címe:

https://hangveto.blog.hu/api/trackback/id/tr547767768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása