Hangvető

Időutazó amerikai songster

2015. szeptember 22. - Hangvető

Dom Flemonsra elég rápillantani, s már akkor úgy tűnik, mintha a húszas évek Amerikájából érkezett volna. A Carolina Chocolate Drops alapító tagjaként Grammyt nyert, zenéjüket Az éhezők viadalából is ismerhetjük. A WOMEX-re azonban már szóló anyagával érkezik, hogy megmutassa, hogyan lehet a régi afroamerikai zenét igazán maivá tenni.

domfor-24x24inchmed.jpg

Fotó: Tim Dulty

Igazi multiinstrumentalista, ugyanis pergődobon, nagydobon, csontkanálon, kannán, nádsípon, gitáron, harmonikán is játszik, és mellette persze énekel is. A végjegye azonban kétségtelenül a bendzsó, legszívesebben egy 1924-ben készült hangszeren játszik. Gyerekkorában az első meghatározó zenei élménye Bob Dylan volt, s innentől már csak a régebbi zenék érdekelték: kezdetben a hatvanas évek rock és pop dalai, az ötvenes évek rock’n’ roll slágerei, de azért Green Dayt is hallgatott. Tizenhat éves korában kezdett el komolyabban népzenével foglalkozni. Ám mivel a környezetében senki sem tudta, honnan is erednek ezek a dalok, elkezdte kutatni őket azzal a céllal, hogy eredeti formában ismerhesse meg őket. Sokan két lábon járó zenei enciklopédiának tartják.

Több zenekarban játszott, de a legtöbben az észak-karolinai bendzsó-együttes, a csokipralinéról elnevezett, Carolina Chocolate Drops alapító tagjaként ismerik. Akikkel 2010-ben megnyerték az legjobb tradicionális népzenei albumért járó Grammy-díjat. Az együttes sikerei miatt sokan csodálkoztak, amikor kivált és szólókarrierbe kezdett. „Szerettem volna megmutatni egy másik oldalamat is az embereknek, azt, amire nem volt lehetőségem a Chocolate Dropsban. A velük töltött időszak alatt több olyan dalt is felkutattam, ami csak engem érdekelt. Ezen a lemezen úgy próbáltam felvenni a dalokat, hogy azok a tudásomat tükrözzék, és megmutassák a valódi zenei tehetségemet. És leporoltam néhány olyan dalt is, amiket az elmúlt években írtam.”

A véletlennek köszönhető, hogy Prospect Hill című albumát 2014 januárjában éppen azon a napon vette fel, amikor a legendás folkénekes, Pete Seeger elhunyt. Ő volt ugyanis az, akinek a személye és művészete hatására elkezdett bendzsón tanulni. Míg a Chocalte Drops egy zenei irányzatra fókuszált, Flemons szóló anyagában a folk mellett a jazz, a ragtime, a korai jazz, a fife, a spirituálék, az ötvenes évekbeli rock’n’roll és a negyvenes évekbeli R&B is szerepet kap. Ha területig nézzük zenéjével Arizonától Georgiáig, San Franciscótól és Nashville-ig utazhatunk. És a siker szólóban is folytatódik, ugyanis 2014-ben az év népdalénekese lett Amerikában. És szólókarrierjének köszönhetően októberben a WOMEX regisztrált résztvevők számára nyitott daycase programjában is felléphet.

A bejegyzés trackback címe:

https://hangveto.blog.hu/api/trackback/id/tr137793048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása