A maratoni zongorista

2016. december 15. - Hangvető

Kicsit talán igazságtalan, hogy annyi szó esik azokról a szerzőkről, akiket Schiff nem játszik. Hogy hamarjában túl is essünk ezen, közismert Schiff averziója Liszttel szemben, saját bevallása szerint a kezei nem elég nagyok Rachmaninov zongoraműveihez, valamint Ravel és Sosztakovics műveket sem szokott műsorra tűzni. (Ezzel együtt itt látható egy nagyon érdekes videó, amelyen többek között Schiffnek egy fiatalkori Liszt-zongoraverseny felvételéből láthatunk egy rövid részletet 12:45-nél kezdődően, melyet a legendás Simon Albert vezényel).

Schiff saját bevallása szerint „mozarti és schuberti alkat”, ugyanakkor páratlanul széles az a merítés, amit rendszeresen játszik. Ennek a gerincét a germán repertoár: Bach, Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert és Schumann művészete adja, de Schiff rendszeresen foglalkozik Chopin, Smetana, Janácek és persze Bartók darabjaival is. Enciklopédikus típusú érdeklődés jellemzi, így Richterrel ellentétben nem „válogat” például a Beethoven szonáták közül, hanem teljes életműveket szokott koncertműsorra tűzni és lemezre venni. A műfajokat illetően vannak zongoraművészek, akik csak a zongora szólóirodalmát játsszák, mint például Szokolov, mások pedig csak kamara- és versenyművekkel lépnek a nyilvánosság elé, mint Martha Argerich. Schiff „mindenevő”, az előbb felsorolt műfajok mellet rendszeresen közreműködik például dalesteken is, máskor meg Bach Brandenburgi versenyeinek csembaló-szólamával is színpadra lép.

A Schiff diszkográfia jól tükrözi mindezt. Az interneten itt található egy, a mai napig 137 CD-t felsoroló lista, illetve ugyanez megtalálható Schiff könyvének függelékeként is. Jól megkülönböztethető három szakasz: a korai évek a Hungarotonnál, majd a repertoár gerince a 1980-as évektől kezdve a Decca lemezein, és végül a 2000-es évektől a legizgalmasabb lemezek az ECM-nél: egyfelől különleges kamarazenei felvételek, a nagy Beethoven-sorozat, illetve a legkedvesebb darabok újbóli felvételei.

- Hogyan fog új darabok megtanulásába?

- Attól függ, ki a szerző. Más Schubert vagy Beethoven, akiknek ismerem a világát, és más egy vadonatúj mű, amit tegnap írtak. Janáceket például úgy ismertem meg, hogy nagyon közeli barátságba kerültem Rafael Kubelíkkel, aki fantasztikus muzsikus és fantasztikus ember volt. Nagyszerűen adta elõ Janáceket, vele hallottam a szerző operáit. Az ember mindig keres valami kapaszkodót, bizonyos asszociációs pontokat, s Janáceknél az opera kézenfekvő. Emellett könyveket olvasok el, monográfiákat a korról. Megtanultam, hogy Janácek "szlávmániás" volt, s szinte patologikusan kutatta a nyelvet és a beszédet. Mindig egy notesszal a kezében járt, és olyan dolgokra terjedt ki a figyelme, hogy mit és hogyan mondott reggel a zöldséges, hogyan köszönt aznap a postás. Megpróbálta lejegyezni hangjegyekkel és ritmusképletekkel, a zenéje ettől is annyira beszédszerű. (Ahogy Bartók zenéje is az, csakhogy a nyomtatott kottából ez nem mindig derül ki. Ha nem ismernénk Bartók zongorafelvételeit, talán eszünkbe sem jutna, hogy ez a zene ennyire beszédszerű. Végső soron minden nagy zene beszédszerû - nemcsak az éneklés, ami, hogy úgy mondjam, felajzott, izgalmi állapot.) S akkor fogja az ember a kottát, és megpróbál valamit kisillabizálni, közben gyûjti az ismereteket és asszociál. Egy instrumentális darabhoz én nem poétikus képeket vagy programot keresek, hanem sokszor efféle beszédszerűséget, az ember szinte szöveget komponál rá fejben. Ez nagyon fontos. Nem tudok csehül, de tudok oroszul. Sok cseh barátom van, konzultálok velük, megkérdem, hogyan mondják csehül ezt vagy azt. Megjegyzem, Schubert szonátáit is a dalokon keresztül értettem meg. Úgy látszik, asszociáló típus vagyok: a Máté-passió megismerése és elvezénylése után Bach billentyűs műveit, a Goldberg-variációkat vagy a Wohltemperiertes Klaviert is másképp játszom.

Sorozatom előző írásában már hivatkoztam Schiffnek egy esszéjére, amelyet a koncertműsorok összeállításának szentelt. Schiff szerint „egy-egy szólókoncert-program a zongorista névjegye”, illetve a koncert-mint-műalkotás elve szerint egy műsornak az összeállítása kiemelten fontos, azaz jó, ha van valamilyen zenei (hangnem, kor, stílus), vagy egyéb művészetekből származó gondolati mag, amely köré rendeződnek a darabok.

2122-23_schiff_pf_02.jpg

Hogy kiderüljön, ezt mit is takar a valóságban, válogattam a Schiff budapesti koncertjeiről írt kritikákból, amelyek a Muzsika c. szaklap hasábjain jelentek meg eredetileg, Csengery Kristóf tollából:

„A hangverseny első felében hallott két mű, Haydn "A tyúk" melléknevet viselõ 83. szimfóniája és Schubert 5. szimfóniája együttesen megidéztek egy szerzőt, aki a maga hangzó valójában csak a szünet után lépett színre, és egy művet, mely a hangversenyen csak szellemi értelemben volt jelen: Mozartot és 550-es jegyzékszámú g-moll szimfóniáját. A párizsi szabadkőműves zenekar számára írt Haydn-mű lassú tétele közvetlen modellként szolgált az említett Mozart-szimfónia Andantéjához; ugyanekkor Schubert B-dúr szimfóniájának menüettje félreérthetetlenül hivatkozik a Mozart-mű megfelelõ tételére.” (forrás)

Schiff ugyanis az első részben először Beethoven Coriolan-nyitányát (op. 62) vezényelte kamarazenekara élén, majd tapsra időt sem hagyva, csupán pillanatnyi tételszünetet engedve, mintegy „folytatás" gyanánt kezdett bele egy másik Beethoven-mű, a 3. zongoraverseny (op. 37) hangjaiba. A szünetet követően pedig hasonlóan járt el két Mozart-kompozíció, a K. 475-ös Fantázia és a K. 491-es Zongoraverseny esetében. Tehette, hiszen a műveket nemcsak a szerző azonossága köti össze mindkét esetben, hanem az azonos hangulat- és jelentéskör is, mely hagyományosan a c-moll hangnemhez kapcsolódik: a filozofikus mondandót hordozó sötét, súlyos, drámai hang, mely az est során a művek alaptónusaként mindvégig jelen volt. Még a ráadások is a C tonalitás jegyében szólaltak meg: először Mozart Esz-dúr zongoraversenyének (K. 482) c-moll Andantéját hallottuk, majd a búcsú feloldásaként a maggiore világosabb színeiben Bach Wohltemperiertes Klavierjának I. kötetéből zárta a nagyszerű koncertet a C-dúr prelúdium és fúga.

Mostanában szokássá vált ez: előadók úgy kapcsolnak egymáshoz műveket, mintha összetartoznának, szavak nélkül is zenetörténeti, stiláris vagy hangvételbeli rokonságokra figyelmeztetve a hallgatót. Nem mindenki teszi meggyőzően. Schiff azonban olyan magától értődő természetességgel mutatta fel a két Beethoven- és a két Mozart-műben a hasonlót, hogy az eredmény minden kételyt eloszlatott.” (forrás)

Itt pedig négy cikk található (1, 2, 3, 4) Schiff Chopin és példaképei című koncertsorozatáról, amelyekben ugyancsak Csengery vizsgálja többek között a műsorstruktúra kialakítását:

„Schiff András sok éve elkötelezetten kitart egy műsorszerkesztési elv mellett, melynek lényege, hogy a művek nem csupán tetszetős elrendezésben követik egymást: kiválasztásukkal és sorrendjükkel a muzsikus sugallni óhajt valamit hallgatóságának. 1986 Karácsonya, Schiffnek a hazai hangversenyéletbe történt visszatérése óta a zongoraművész Budapesten jórészt ilyen esteket adott: akadtak ezek között teljes sorozatok (Schubert), kettős portrék (Bach-Bartók), kortárs zenei workshop-koncertek, meglepõ kontrasztra építő programok (Schubert-Janácek) – és így tovább. 2001 novemberétõl 2002 februárjáig Schiff négy programmal lép magyar közönség elé – a ciklus Chopin és példaképei címmel zenetörténeti összefüggéseket kíván feltárni. Főhősünk és végcélunk a lengyel romantikus: hozzá érkezünk meg, az ő művei töltik ki az estek második részét. Elõbb azonban három nagy előd kap szót, akit Chopin vagy maga is megnevezett ideáljai sorában (Bach, Mozart), vagy megnevezhetett volna, hiszen az illető zenéje szellemességével, eleganciájával Chopint jósolja (Domenico Scarlatti). Üdítő változatosság!”

Ha van, amit a koncertműsorai kapcsán már többször felróttak Schiffnek, az a koncertek sokszor maratoni hossza. Schiff erről így vélekedik: „Játszottam Budapesten Bach hat Angol szvitjét. Játszhattam volna egyet, utána pedig más műveket, vegyes műsort, és akkor könnyebb dolga lett volna a közönségnek, esetleg olyanok is eljöttek volna, akiket otthon tartott a műsor nehézsége. Azzal azonban, hogy a hat Angol szvitet tűztem műsorra, eleve kijelöltem, hogy mit hallhatnak aznap este a Zeneakadémián. Abból indultam ki, hogy olyanok jönnek, akik szeretik Bachot, és szeretik a hat Angol szvitet, hiszen ki olyan mazochista, hogy eljöjjön szenvedni? A közönség a műsor alapján szelektálódott, én pedig arra vigyáztam, hogy a műsor ne legyen túl vegyes. ”

Zétényi Tamás

A bejegyzés trackback címe:

http://hangveto.blog.hu/api/trackback/id/tr5712049067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.