A magyarok sírva vigadnak, sok népdal mérlege legalább egy anyai átok vagy beteljesületlen szerelem - de miért kell nekünk ennyi szívfájdalom, és mi a kesergések közösségi értéke? A jövő heti Budapest A Cappella Fesztivál apropóján megnézzük közelebbről a szomorú dalok szerepét életünkben, és engedjük, hadd fájjon:
 Corou de Berra © Val Paint

"Engem Anyám megátkozott.." - így kezdődik a magyar népdalok döntő többsége - legalábbis sokan hiszik ezt, akik nincsenek tisztában a néphagyomány gazdagságával. A "búsuló magyarok" sztereotípiának azért van némi alapja, ki-ki a maga eszközeivel fel is veszi ellene a harcot. A népzene okolható azonban legkevésbé az általános rosszhangulatért. A keservesek, lassú nóták és szerelmi bánatról szóló dalok éppen az érzelmek kiadását és közösségi megélését szolgálják. Másfelől van elég táncdal, csujogatás és pajzán nóta a mérleg másik serpenyőjében. Itt is egy példa Herczku Ági, Bornár Szilvia és Szalóki Ági előadásában:

Friss kutatások is bizonyítják, amire a a hagyományos közösségek már régen rájöttek: a szomorú dalok és úgy általában a zene nem, hogy árt, hanem segít kiadni a szívfájdalmat. Ennek több lehetséges oka van: az egyik a magány ellenében a zenén keresztül megélt közösség, ami a népzene lényegi eleme is, de magyarázzák a prolaktin hormon termelésével, vagy egész egyszerűen arra hivatkozva, hogy a szomorú számok szebbek. A vallásos zenéről még szó sem esett, ezért most következzen egy hagyományos nizzai fohász Szent Máriához, a Corou de Berra előadásában:

A francia formáció koncertje csak az egyik a jövő hétvégén rendezett Budapest A Cappella Fesztivál produkciói közül. Hallhattok majd hagyományos énekeket, vidám popot és a kihagyhatatlan szomorú szerelmesdalokat. Akár szomorú, akár vidám dalokról legyen szó, az éneklés és zenehallghatás jót tesz. Délutántól gyerekprogramokkal várunk, amik a koncertek alatt is folytatódnak.