Harcsa Veronika

2015. február 12. - Hangvető

8.jpg

 fotó: Glódi Balázs

 

Harcsa Veronika világszerte ismert magyar énekesnő. Veronika a rá kezdetektől jellemző, megalkuvást nem ismerő zenei igényességét szívós és kitartó szervezői munkával párosította már a hírnévhez vezető út kezdeti szakaszában. Első albumával személyesen járta végig a budapesti klubokat, és azóta is maga dönt karrierje alakításának stratégiai kérdéseiben. Sokrétű nyelvtudása, szisztematikus gondolkodása, barátságos, de szakmaian távolságtartó tárgyalókészsége is segítségére van abban, hogy világszerte megismerjék egyedülálló művészetét. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-ének szak után Brüsszelben a Királyi Konzervatórium mesterképzését is elvégezte. Olyan sokszínű magyar produkciók visszatérő vendége, mint a Random Trip vagy a Liszt Ferenc Kamarazenekar. Részben Párizsban él, Berlinben állandó klubja van. Mindemellett szólistaként, duóban Gyémánt Bálinttal vagy a háromtagú alternatív, elektronikus formációval, a Bin-Jippel közösen olyan külföldi előadókkal lép rendszeresen fel, mint Erik Truffaz, Enrico Pieranunzi, B.D. Foxmoor, Chris Defoort vagy David Friedman.

 

 

Veronika Harcsa is a worldwide known Hungarian artist. She has always avoided compromises. From the beginning of her way to fame, her characteristic of high music demands has been completed with steady work at organizing. She visited herself all the clubs of Budapest with her first album and it is still her who makes decisions in the strategy of her carreer. Her ability of speaking languages, systematic way of thinking, friendly but professional skill of negotiation help her get known worldwide. She graduated in jazz singing at The Liszt Academy of Music, then attended the Master class of the Royal Conservatory of Brussels. She is often invited to participate in varied Hungarian productions such as Random Trip or Liszt Ferenc Orchestra. She partly lives in Paris and has regular club events in Berlin. Beside, she performs as a soloist, in duo with Bálint Gyémánt, or with her alternative-electronic formation Bin-Jip and works with artists such as Erik Truffaz, Enrico Pieranunzi, B.D. Foxmoor, Chris Defoort or David Friedman.

A bejegyzés trackback címe:

https://hangveto.blog.hu/api/trackback/id/tr457165231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.