Csend csellón és harmonikán

A belga Didier Laloy és Kathy Adam duója

2015. június 29. - Hangvető

A kortárs belga zenei élet két megkerülhetetlen alakja, Dider Laroy és Kathy Adam közel húsz éve dolgoznak együtt különböző formációkban. Közös munkájukban tavaly jött el a fordulópont, amikor Belem címmel megjelentették duólemezüket. A tipikusnak nem nevezhető, csellóra és harmonikára épülő hangzásvilág a WOMEX szamurájait is meggyőzte, így októberben ők is bemutatkozhatnak a Müpában.

dl3us_photoalbum.jpg

Fotó: Lieve Boussauw

A csellista Kathy Adam és a diatonikus harmonikán játszó Dider Laloy tizenöt éve járják közösen Európát a Panta Rhei tagjaiként. A belga zenekar lengyel és svéd népzenén keresztül a flamand népdalokon át szinte minden európai népzenét megszólaltat sajátos, modern feldolgozásban. Emellett Kathy állandó közreműködője Didier több projektének is. Szóval két olyan muzsikusról van szó, akik nagyon jól ismerik egymást, pillanatok alatt tudnak reagálni a másik rezdüléseire. És ez érződik a Belem című lemez anyagán is, ami kettőjük improvizáción alapuló közös víziója a kortárs zenei kompozíciókról. A népzenét kortárs komolyzenével keverik, de olykor a francia sanzonokra emlékeztető dallamokat is felfedezhetünk. Valami furcsa feszültség is megjelenik a zenéjükben, ami szerintem akkor érezhető a legjobban, ha csukott szemmel hallgatjuk őket. 

Belgiumban már meggyőzték a szakmát és a közönséget is, idén világzene kategóriában jelölték őket a legjelentősebb belga zenei díjra, az „Octaves de la Musique”-ra. Ha hihetünk a kritikáknak, koncertjeiken egyfajta időtlenséget tapasztalhatnak meg a hallgatók, ahol nemcsak a zene, hanem a csend is kiemelt szerepet játszik. „Frissítő és nyugtató zenei utazás.” – írják róluk. Hogy ez mennyire igaz, azt októberben élőben is letesztelhetjük a WOMEX-en. Aki pedig türelmetlen, itt meghallgathatja a Belem című albumot.

A bejegyzés trackback címe:

https://hangveto.blog.hu/api/trackback/id/tr637575208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.