Hangvető

Ők léphetnek majd fel egy nappal a WOMEX előtt

2015. július 22. - Hangvető

95 pályázatból választotta ki azt a tíz zenekart a hazai szakemberekből álló zsűri, akik október 20-án, a Fonóban rendezett magyar showcase napon felléphetnek majd a nemzetközi világzenei szcéna számos képviselője előtt, a WOMEX rendezvényeihez kapcsolódó eseményen.

concert_stage_1435630_by_stockproject1-d376zp3_1.jpg

 

A Fonó Budai Zeneház, a Hagyományok Háza és a Hangvető Zenei Terjesztő Társulás májusban hirdetett pályázatot magyar nép- és világzenei zenekarok számára. A showcase szervezőinek célja, hogy a hazai élvonal minél több ambiciózus szereplője mutatkozhasson be a nemzetközi világzenei élet prominensei előtt, elősegítve a nemzetközi együttműködések, kapcsolatok építését. Az októberi koncertek a nagyközönség számára is nyitottak.

A zsűri döntése alapján az alábbi zenekarok kapnak lehetőséget a bemutatkozásra:

• Babra

• David Yengibarian Trio

• Dina Zenekar

• Fonó Zenekar

• Góbé

• HolddalaNap

• Kerekes Band

• Meszecsinka

• Parno Graszt

• Zombori Zenekar

Az idei WOMEX házigazdájaként a Hangvető arra törekszik, hogy a WOMEX hivatalos nemzetközi programján túl az WOMEX évadhoz kapcsolódva minél több felületet kínáljon a hazai előadók számára szakmai programok és egyéb bemutatkozási lehetőségek által.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hangveto.blog.hu/api/trackback/id/tr687646736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása