Nyomornegyedből a WOMEX-re

2015. július 30. - Hangvető

Nairobi egyik legkeményebb gettójában, az összecsapásokról és drogügyekről elhíresült Eastlandsben nőttek fel a Sarabi tagjai, akik azonban a fegyverek helyett inkább a zenét választották, s mára Kenya egyik legstabilabb együttesének számítanak. Énekesüket, Mandelát kormányellenes aktivistaként többször is letartoztatták, pedig ő a tüntetéseken is csupán a gitárjával harcol. A „nép hangjává” vált, a zenekar történetét pedig már dokumentumfilmben is feldolgozták.sarabi-2.jpg

 Fotó: Mutua Mathe

Ha valaki rákeresne az interneten a Sarabira, ne lepődjön meg, ha az együttes helyett az Oroszlánkirály című rajzfilmre bukkan. Így hívták ugyanis a mesében Simba édesanyját, a királynőt. A szó szuahéliül délibábot jelent, de bizonyos összetételekben képzelőerőt és teremtést is. A Sarabi az afrikai fúziós zenében teljesen egyedi hangzást teremtett azzal, hogy a fekete-afrikai ritmusok mellett a kenyai tánczenét, a bengát keverik a reggae-vel és a nyugati stílusokkal. 

Az együttest 2005-ben alakította nyolc fiatal, akik gyerekkoruk óta zenével foglalkoztak, és mindig is hittek abban, hogy nekik a zene adhatja meg a nyomornegyedből való kitörés lehetőségét. Sokuk csonka családban nőtt fel, s mindannyian megtapasztalták az utcán való túlélés életformáját, a szülők nélküli életet, a könyörtelen bűnözést és a mindennapos rendőri brutalitást. A kitörés nehézségeit jól mutatja, hogy amikor zenekart akartak alapítani, sokáig még gitárt sem tudtak szerezni. Mára azonban az együttes lett a családjuk, folyamatosan koncerteznek, mégis szerény életet élnek, tudatosan kerülik a zenei életben jellemző fényűzést. Nyomornegyedekben felnőtt fiatalokat segítő oktatási programokban vesznek részt, szövegeikben pedig keményen kiállnak a társadalmi egyenlőtlenségek, az erőszak ellen, és énekelnek a gettókban élő emberek nehézségeiről is. Bár Kenyában évek óta az egyik legnépszerűbb együttesnek számítanak, a nemzetközi áttörést az idei év hozhatja meg a Sarabinak, februárban ugyanis a Sauti Za Busara Fesztiválon léptek fel Zanzibárban, októberben pedig a Müpában mutatkozhatnak be a WOMEX-en.

A bejegyzés trackback címe:

https://hangveto.blog.hu/api/trackback/id/tr727647654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.