Cheikh Lô Budapesten ér a csúcsra és ezt te is láthatod

2015. október 02. - Hangvető

Valószínűleg 2015 október Cheikh Lô pályafutásának legszebb hónapja. 25-én fogja átvenni a WOMEX életműdíját Budapesten (és még aznap este koncertet is ad a Müpában) a World Music Charts Europe most megjelent októberi listáján pedig első helyen áll az új lemeze, a Balbalou. A kettő együtt szerencsésen mutatja, hogy életműdíj ide vagy oda, itt nem egy lezárt, hanem éppen most a csúcson lévő életműről van szó. Ritka, hogy valakit éppen akkor láthassunk Budapesten játszani, amikor a legjobban megy. Ráadásul nem is egy turnéállomás leszünk, hanem különleges és egyedi alkalom.

cheikh-lo-17.jpg

 

 Cheikh Lô pályfutását és új lemezét, a Balbalou-t méltattuk már itt bőven.Most már tényleg nincs más hátra, mint elmenni október 25-én a MüPába és megnézni.

Most vessünk egy pillantást a World Music Charts Europe további helyezettjeire, mert ez a hónap nagyon erős lett - ez persze szinte minden évben így van, mert sokan időzítik a WOMEX elé új lemezük megjelenését. Második egyik nagy személyes kedvencünk, Sam Lee új lemeze, aki szintén itt lesz a WOMEX-en, ha nem is fellépőként, de mezítláb táncolva meg lehet találni őt a színpadok valamelyike előtt - ő a brit folk szőke hercege, hippiszülők kommunában felnőtt gyermeke, aki éveket élt együtt skót és angol travelerekkel, hogy dokumentálja a zenéjüket. A FAde In Time is ezekből a gyűjtésekből készült. Lila Downs igazi nagy név, a Balas y Chocolate pedig elég jó lemez lett megint. A negyedik helyen a legendás Totó La Momposina lemez újrakiadása, a Tambolero van. Az első négy hely így elég impozáns.

Az első új jövevény a listán a menő afro-brazil zenekar, a Bixiga 70, akik most szerződtek le a Glitterbeathez, amelyik már két éve viseli az év kiadója címet és a legkeményebb terjeszkedésben vannak. Eddig csak Nyugat-Afrika volt a vadászterületük, de egy pár hónapja hatalmas expanzióban vannak, ennek a jele az első brazil igazolás is. Egyébként is brazil hónap van, három lemez is szerepel a listán - a Bixiga 70-en kívül DJ Mam és a Mpu Brasil.

Említsük még meg a kameruni Blick Bassy-t, aki negyedik hónapja van folyamatosan a listán, most éppen tizedik helyen (és ő Vera kedvence az irodában). És ki van három hónapja a listán, na ki? Hát a Cimbaliband. A Moldva című lemezük eddig a legsikeresebb nemzetközileg  - nem véletlenül, mert van benne koncepció, saját gyűjtés, történet, érzés. Most a 19. helyen vannak, de a három hónapnyi top20 az év végi összesítésben is elég jó helyet fog kiadni nekik.

A teljes lista:
1. Cheikh Lô: Balbalou (Szenegál)
2. Sam Lee: The Fade In Time (UK)
3. Lila Downs: Balas y Chocolate (Mexikó/USA)
4. Totó La Momposina: Tambolero (Kolumbia)
5. Bixiga 70: III (Brazíia)
6. Officina Zoe: Mamma Sirena (Olaszország)
7. Owiny Sigoma Band: Nyanza (Kenya/UK)
8. Sekou Kouyate: Sabaru (Guinea)
9. Kardesh Türküler: Kerwane (Törökország)
10. Blick Bassy: Akö (Kamerun)
11. Ballake Sissoko - Vincent Segal: Musique de Nuit (Mali/Franciaország)
12. Mara Aranda: MAre Vostrum (Spanyolország)
13. No Blues: Oh Yeah Habibi (Hollandia)
14. Amadou Balake: In  Conclusion (Burkina Faso)
15. Mou Brasil: Farol (Brazília)
16. Polkaholix: Sex, Drugs & Sauerkraut (Németország)
17. Dj Mam: Sotaque Carregado (Brazília)
18. Monsieur Perine: Caja de Musica (Kolumbia)
19. Cimbaliband: Moldva (Magyarország)
20. Ponk: Postfolklor (Csehország)

Most pedig a szokásos playlist, minden helyezettől egy-egy számmal, 83 percben. Az élen persze Cheikh Lô-val.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hangveto.blog.hu/api/trackback/id/tr277877254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.