Megzenésített rajzok Párizsból

2016. február 10. - Hangvető

1958-59-ben Kurtág egyéves ösztöndíjat kapott Párizsba, ahol a korszak egyik legnagyobb zeneszerzője, Olivier Messaien tanítványa lehetett. Kurtág ekkor többek között 1956 eseményei miatt mély depressziótól szenvedett. Krízisét Marianne Stein pszichoterápiája segtségével próbálta feldolgozni. Ennek hatása később az egész életmű szempontjából döntő lett.

ecm_2240.jpg

Kurtág / Ligeti, Kim Kashkashian, Music for Viola

“Párizsban éltem, olyan krízisben, hogy képtelen voltam komponálni. 1956-ban ugyanis tényleg össszeomlott számomra a világ. Nemcsak a külső, hanem a belső világom is. A Stein Marianne-nal folytatott munka kapcsán számos morális kérdés is felmerült, kérdésessé vált egész emberi magatartásom. Rettenetesen mélyre kerültem.”

Stein arra buzdította Kurtágot, hogy “merjen kevesebb hanggal dolgozni”, küzdjön a nagyobb koncentráció, az eszközök és a formavilág tömörségéért. Többek között azt a feladatot is adta Kurtágnak, hogy “kössön össze mindössze két hangot”.

Kurtág bénultságában eleinte nem bírt hangokat írni, hanem görcsös rajzokat hozott létre, pár másodperc alatt egyet-egyet. Ezekben a koncentrációval egy pillanatnyi indulatot rögzített, teljes fizikai részvétel mellett. Az elkészült rajzokról így nyilatkozott: “jeleket adtam le”.

Később is többször visszatér ehhez a kifejezési formához. Egy beszélgetés során ezt mondta erről: “Rajzból megbuktam az iskolában, nem volt és most sincs hozzá semmi tehetségem, ma sem tudom lerajzolni a legegyszerűbb tárgyakat sem. De a párizsi év során (…) hónapokon keresztül csak rajzoltam, azaz jeleket adtam le. Párizsban először gyufaformákból csináltam rajzokat – tele lett gyufákkal a szoba, fel kellett őket számolnom, ha takarítani akartam. Emlékeztetőül megpróbáltam tehát lerajzolni őket, de persze értelmetlenségek jöttek ki belőle. Azután rajzoltam valamit – csillagok voltak a szélein, a közepén meg valami, ami megcsavarodik. A mai napig megvan; ezt próbáltam megzenésíteni a hetedik zongoradarabban. Az 1973-as korszakban noteszeket használtam – minden oldalára csak jelet tettem, úgy, hogy odapréseltem a papírhoz a ceruzát vagy a tollat és megráztam a kezem. A jelek között kevés különbség volt, de mintha átment volna belőlük valami (…) ”

kurtag_rajz.jpg

Kurtág György rajza, 1977, Gerlóczy Sári gyűjteménye

Egy másik interjúból: “A jel fogalmát Paul Klee Zeichen in Gelb című képéből merítettem. Sattler említette egy magánbeszélgetésében, hogy számára Hölderlin abban tér el minden más német költőtől, hogy ő magát jelként látta. (…)”

Kurtág rajzaiból pár megtekinthető itt és itt. Később, 1961-ben keletkezett egy darab, a szólóbrácsára komponált Jelek (op.6), amely véleményünk szerint valamit őriz ezekből a rajzokból, egyfajta nem direkt megfelelés ez, inkább egy áthallás. A rövid tételekből álló mű meghallgatható ezen a videón.


Az interjúrészletek Varga Bálint András Kurtág szöveggyűjteményéből származnak.

Zétényi Tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://hangveto.blog.hu/api/trackback/id/tr988379634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.