Mi tesz írástudóvá egy művészt?

2016. december 13. - Hangvető

Mit is jelent az, ha egy emberre –  legyen ő művész, értelmiségi, vagy közéleti személyiség – azt mondják, hogy írástudó? Ez egyfajta közéleti aktivitásra utal? A szorosan vett szakmai kérdéseken túlmutató állásfoglalásokat jelenti? Vagy pedig valamilyenféle ismeretterjesztést?

A szó eredeti jelentése a lexikonok szerint: „írni tud, azaz képes a Szent Könyveket betűhíven lemásolni. Mivel az írnokok a másolás során a szövegek tartalmával is mindenki másnál közelebbi kapcsolatba kerültek, a szöveg magyarázóivá is váltak.” Ez a kifejezés, a magyarázó, szerintem jól lefedi azt a tevékenységet, amelyet Schiff András a zenélés mellett folytat, legyen az zenei tárgyú írás, ismeretterjesztő dokumentumfilm vagy mesterkurzusokon való tanítás.

Ez a nemes hagyomány a muzsikusok között amúgy leginkább a zongoristákra jellemző, ilyen például Alfred Brendel, akinek a zenei tárgyú esszéi mellet több kötetnyi verse is megjelent, vagy a zenetudósként is kiemelkedőt alkotó Charles Rosen, aki a XVI. századi francia költészet specialistája is volt.

Schiff András közéleti állásfoglalásairól itt most nem tervezek részletesebben szólni (ebben az interjúban található erről pár gondolata), sokkal inkább a zenei tevékenységeitől nem elválasztható írásairól, tanításáról. Először is az esszéit érdemes sorra venni. Az ebben a kötetben található írásoknak már a címei jól kirajzolják Schiff érdeklődésének profilját:

Néhány írása a Wohltemperiertes Clavierról és Johann Sebastian Bach billentyűs hangszerekre írt műveinek előadásáról: Bach és a zongora, Goldberg-variációk, Joseph Haydn zongoraszonátái, Haydn, Beethoven és Schubert utolsó zongoraszonátái, Mozart - miért problematikus mű a K. 537?, Gondolatok a Mozart-évről, Mozart zongoraversenyeinek tolmácsolása, Schubert zongoraszonátái, Schumann zongoraműveinek különféle változatai, Chopin és példaképei, Bartók és a zongora, Sir Isaiah Berlin, Fischer Annie, Emlékeim Szvjatoszlav Richterről, Rövid emlékezés Frici bácsiról (Sándor Frigyesről), Emlékeim Rudolf Serkinről, Sir Georg Solti, Végh Sándor, Mondsee, Bevezető a "Kontrasztok" című sorozathoz, Cappella Andrea Barca, Hangversenyműsorok tervezése, A hangverseny-látogató tízparancsolata

A szövegeknek egy része egy-egy lemez vagy koncert „mellékterméke”, tehát kísérőfüzetbe vagy műsorfüzetbe készült eredetileg. Ezek között vannak forrásértékű tanulmányok is, mint például a Schubert szonátáiról szóló írás, némelyik pedig kisebb alkalmi szöveg, legyen az emlékezés egy pályatársra vagy pedig egy szellemes „egyperces”, mint például a Capella Andrea Barca névválasztásáról szóló írás.

Hasonló tevékenysége Schiffnek a televíziós ismeretterjesztés, amely lehet egy előadás vagy dokumentumfilm is, olyan szerzőkről mint Haydn és Bartók, Chopin vagy Schumann. Ezek közül is kiemelkedik a Schubertről szóló:

Talán mindezekből kirajzolódik egyfajta tudós hozzáállás a zenéhez. Schiff maga így vall erről: „sokat bíbelődöm partitúrák analizálásával. Érdekelnek a struktúrák, érdekel, hogy melyek egy mű összetevői, a komponálás módja.”

Érdekes, hogy miként változott Schiff hozzáállása a historikus előadói tradícióhoz. "Egész életemben erősen vonzódtam az idősekhez” írja Schiff, és itt olyan zenészekre gondol, mint Casals, Rudolf Serkin vagy Mieczyslaw Horszowski – csupa olyan előadó, akik játékát nem a historikus táborba szokás sorolni. Ugyanakkor Schiffet a „tudományos” igénye elvezette oda, hogy a korabeli előadásmódra vonatkozó forrásokat mind jól ismerje (Quantz, Leopold Mozart, C. P. E. Bach és mások művei). A kéziratokat is  gondosan tanulmányozta, így fokról fokra egyre közelebb került a historikus előadói gyakorlathoz. Olyannyira, hogy a hangszerválasztás kérdésében – amely sokak szemében a historikusság legkardinálisabb kérdése, és ahol Schiff eleinte „konzervatív” módon többször is kiállt a modern zongora használata mellett – egy érdeles fordulatnak lehettünk tanúi: Schiff annak ellenére játszik egy 2015-ös lemezén Schubertet egy Brodman fortepianón, hogy egy korábbi Schubert-lemezének kísérőfüzetében még elítélte ennek a hangszernek a használatát (igaz, hogy elsősorban a koncerttermi megszólalás problematikusságára hivatkozva). Alex Ross, a New Yorker páratlanul kompetens és érzékeny kritikusa egy érdekes írást szentelt a B-dúr szonáta híres trillája kapcsán ennek a kérdésnek.

Hasonlóan figyelemreméltó egy 2013-as Beethoven lemez, amelyen Schiff a Diabelli variációkat már két különböző hangszeren, egy 1820-as Franz Brodman fortepianón, illetve egy 1921-es Bechstein zongorán is eljátssza. Itt található a lemezről egy poszt, amelyben a két különböző hangszeren készült verziókról külön ír a recenzens.

Az a fórum pedig, ahol mindezek a tudások, tapasztalatok jól lecsapódnak, a tanítás. Schiff nem vállal tanári állást sehol, de mesterkurzusokat rendszeresen tart, és szerencsére ezekről ma már több felvétel is fellelhető az interneten, alább egy válogatás: 

Bach: B-moll preludium és fuga:

 Hayd: f-moll variációk:

Schubert: Impromtu, op. 90:

Schumann: Humoreske op 20.:

Zétényi Tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://hangveto.blog.hu/api/trackback/id/tr112045195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.