Hangvető

Világzenei piknik a Rákóczin

2020. október 01. - Hangvető

bpritmo20_piknik_p1040713.jpg

Október 9. és 10-én jön a Budapest Ritmo Piknik – a város legnagyobb világzenei fesztiválja, járványhelyzetre kalibrálva. Rendhagyó módon az Akvárium helyett idén három kültéri helyszínre költöznek a hazai világzene legjobbjainak ingyenes koncertjei – szabadtéren, szabad levegőn, szabadon szeretnénk megünnepelni a világzenét ezután a furcsa nyár és koraősz után, ehhez pedig a Millenáris, a Hunyadi tér és a Rákóczi tér adja majd a helyszínt.

Nézzük tehát az első helyszínt, a belváros szívében megbúvó gyönyörű vásárcsarnokot, és az előtte szép csendben megszépült teret, a Rákóczit, ahol összesen öt koncert várja majd a közönséget.

Október 9-én pénteken este 6-kor kezdődik a Budapest Ritmo Piknik a Rákóczi téren a Common Vibe projekt mentoráltjaival, a Várkonyi Csibészekkel. A tehetséges gyerekek Ózd külvárosából indultak, eredetileg Kukorica zenekar néven. A tizenéves fiúk azonnal a közönség kedvencévé váltak – a cukiságfaktor mellett olyan őstehetségeket fedezett fel a Common Vibe profi zenészeinek és pedagógusainak csapata, akik mentorálás mellett évről-évre felülmúlják önmagukat.

Szintén pénteken, a Várkonyi Csibészek után, este 8-kor az afrobeat bemutatást nem igénylő nagyasszonya, Sena lép majd fel. Senának totemállata a kaméleon, ami nem véletlen, az átváltozás művészetében mindketten verhetetlenek. Legyen szó reggaeről, hiphopról, akusztikus bluesról, Sena mindegyik műfajban otthonosan mozog. A Budapest Ritmo Pikniken az énekesnő kortárs afrikai zene iránti rajongását szeretné bemutatni, ezért egy különleges, csak erre a koncertre összerakott előadással készül. A feltörekvő ghánai énekessel, Worlasival közös minialbum, a Sarkodie-vel közös Yo Chale! single, vagy a Ghánában országos sláger Skolom is jelzi, hogy Sena már évek óta érdeklődik az egyre népszerűbb afrobeats, afropop zenék iránt. Egy ilyen modern de mégis ízig vérig afrikai műsor várható majd pénteken a Rákóczi téren.

A Budapest Ritmo Piknik második napján, október 10-én szombaton délelőtt 11-kor kezd a ¡Nosnach, Kertész Endre és Móser Ádám cselló-harmonika duója. Milyen, mikor egy cselló és egy harmonika táncol? Hát ilyen – a kelet-európai klezmer, a francia sanzon, az argentin tangó lehetetlen szerelmi háromszöge kel életre. Egymástól nagyon messze lévő kultúrák és hatások olvadnak össze zenéjükben meglepő tökéletességgel. Endre és Ádám külön-külön járták be a világot, dolgoztak a világ- és népzene legnagyobb hazai neveivel, megfordultak kamarazenekarokban és színházakban is. Duóba állva szigorúan komponált alapokra épülő, színes, improvizatív dallamokat játszanak, amiken utazásaik, élettapasztalatuk bennük lecsapódott párlata hallatszik át.

Szombaton délután 5-kor egy egészen lélegzetelállítónak ígérkező koncerttel folytatjuk – Balogh Kálmán és Lukács Miklós cimbalomduója lép majd fel a Rákóczi téren. Játékos jazz, népi dallamok és a klasszikus zene komplexitása fonódik össze finom, improvizatív dallamokban. A cimbalomduó már önmagában kuriózum, de Balogh Kálmán és Lukács Miklós közös zenéjében két egyedülálló háttér, virtuozitás is találkozik – az biztos, hogy piacon még soha nem hallott performanszra számíthatunk a Budapest Ritmo Pikniken.

Végül pedig szombaton este 7-kor a Los Orangutanes cumbia-bulija melegíti majd a közönséget. A  kelet-európai fúziós cumbia-banda minden szempontból jó mix – magyar, perui, uruguayi tagjaik játszanak még többek közt az Irie Maffiaban, a Besh o droM-ban és a Zubolyban is. Ráadásul olyan műfajt képviselnek, ami karibi-kolumbiai, fúvós alapú népi tánczenére épít, de magába olvaszt mindent, ami szembejön. Találkozz a cumbia fenegyerekeivel a Budapest Ritmo Pikniken!

Hamarosan a másik két helyszínt is bemutatjuk – addig is készítsd a piknikkosarad, olajozd meg a biciklit, találkozunk a Budapest Ritmo Pikniken!

A bejegyzés trackback címe:

https://hangveto.blog.hu/api/trackback/id/tr916223758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása