Hangvető

Erős női hangok - nyisd ki a füled!

2019. szeptember 09. - Hangvető

A fado 21. századi sztárja, Cesaria Evora örökösei, az első női gnaua játékos, aki nyilvánosan színpadra lépett - és még sorolhatnánk. Kivételes női előadók, igéző hangok más és más kulturákból, más eszköztárral, de mind elvarászolnak tehetségükkel és kisugárzásukkal. Ráadásul egyszerre lesznek Budapesten. 

resizedjoao.jpgGisela João

 "Sokan azt hiszik, a fado szomorú. A fado nem szomorú, csak intenzív, mint az élet."

Debütáló albuma a portugál listák élén landolt, sokan Amália Rodrigues méltó utódjának tartják, pedig Gisela João nem fado énekesnek készült. Design-t tanult a portói egyetemen, de szenvedélye nem hagyta nyugodni, egyenként hódította meg Porto majd Lisszabon színpadait impulzív előadásmódjával és gyönyörű hangjával. Az érzelemdús, melankóliával átitatott, éneken alapuló portugál műfaj mára valamellyest intézményesült, felkerült például az UNESCO szellemi örökség listájára, neves előadói, iskolái vannak, és gyakran azonosítják a portugál néplélekkel. Gisela João tartja a hagyomány kereteit, de meg is újítja a műfajt, és mindig önmagát adja; egy new yorki koncertjén csillogó miniruhában, fehérbort kortyolva énekelt majd egy ponton kibújt a cipőjéből és közölte: "Igazából alacsony vagyok". A fado 21. századi hangját október 4-én, pénteken hallhatjátok a Ritmo-n.

brownonblack.jpgMaria Mazzotta

 "Az emberi érzelmek ugyanolyanok minden kulturában, ugyanúgy sírunk, ugyanúgy nevetünk"

 A csizma sarkából, Salento-ból származó Maria Mazzotta megtestesíti szülőföldje hagyományát: hangja erőteljes, kifejező, érzelmes és ellenállhatatlan. A komolyzenei alapok után a dél-olasz népi éneklés technikáját sajátította el, a Canzoniere Grecanico Salentino együttesből ismerik sokan, ami a különleges "pizzica tarantata" hagyományt ápolja. Ez egy ősi rítuson alapul, amelynek során napokon át tartó tánccal űzték ki a tarantula pók mérgét, vagy szabadabb értelmezésben a démonokat. Maria Mazzotta érdeklődése más hagyományok elsajátítására ösztönözte, ide tartozik együttműködése az albán csellóművész Redi Hasa-val, amit a Ritmo-n is hallhattok. Zenéjükben szabadon keverednek a délolasz és balkán dallamok, énekek, a két alkotó egyedi értelmezésében, aminek nem titkolt célja, hogy rámutasson a hagyományok és kulturák közös elemeire.

whiteonblack.jpgÇiğdem Aslan

"A független nő típusát képviselem - a repertoárom gondos kialakítására törekszem, amelyben a nő nem, mint tárgy, hanem mint téma jelenik meg."

Çiğdem Aslan, a kurd alevi énekesnő ezúttal a She'Koyokh énekeseként érkezik hozzánk, akiket a Budapest Ritmo Showcase-napján hallhattok, a Szimplában. A londoni klezmer bandára jellemző műfaji nyitottság ugyanúgy Çiğdem sajátja, amihez egyenes út vezetett az Isztambulban, vallási és etnikai kisebbség tagjaként felnőtt énekesnőnek. Nem is fél a politikai megnyilvánulásoktól, művészetével is kiáll fontos ügyek mellett ahogy a Calais-i "dzsungelben", is énekelt az ottrekedt menekültek számára felhúzott stúdióban. Mindezt ugyanolyan természetességgel teszi, ahogyan rembetiko, ladino, klezmer vagy épp jazz dallamokat énekel, sugárzó melegséggel és nyitottsággal.

blackonblue.jpgAsmâa Hamzaoui

"Olyan dolgot csinálok, amit kevés nő tehet. Megismertetem az emberekkel a gnaua zenét."

Még csak 22 éves, de már kilépett a világ színpadára, ráadásul az első női előadóként, aki a hagyományos gnaua zenét játssza. A marokkói spirituális gyökerű zenéről és Asmâa gyorsan felfelé ívelő karrierjéről bővebben olvashattok korábbi bejegyzésünkben, itt inkább a gembri-játékos és együttese, a Bnat Timbouktou (Timbuktu lányai) vagány oldalát villantjuk fel. Ebben a videóban láthatjátok, hogyan builztak Brüsszel utcáin. Hasonló hangulatot várhattok a budapesti koncerten, október 4-én pénteken, ahol a gnaua szellemében akár a transz állapotot is elérhetitek.

 

blackonred.jpgElida Almeida

"Ha valaki igazán meg akar ismerni, ismerje meg a helyet, ahonnan jövök."

26 évesen a legfiatalabb zöld-foki szigeteki énekesnő, aki a Cesaria Evora Tribute zenekarral érkezik Budapestre. Olyan nevek társaságában, mint Lura és Lucibela idézik meg a "mezítlábas díva" művészetét, ami szép kihívás, de Elida nem retten meg tőle. Úgy tűnik, ez általánosan igaz. Egy interjúban így vallott az anyaságról: "A fiam születése megváltoztatott. Miatta akartam sikeres lenni, ezért mindenbe, amibe belekezdtem több akaraterőt és agresszivitást tettem." Az őserő a színpadon is átjön, de Elida lénye sokkal inkább azt a zöld-foki szigeteki hangulatot és kulturát sugározza, amiben felnőtt, egy kis faluban a hegyekben, Santiago szigetén. "Esténként összegyűltünk az udvaron, énekeltünk és batukut táncoltunk. Azt hiszem, ez az egyik erősségünk, imádunk táncolni." 

Őket és még sok fantasztikus zenészt, hallhattok a Budapest Ritmo-n októberben. Sokan közülük most először játszanak Budapesten, vagy csak itt hallható produkcióval készülnek. A fesztivál egyik legjellemzőbb vonása a sokszínűség, biztosan találtok kedvetekre valót a programban.

Találkozunk a Ritmo-n!

Balkáni buli és szintlépés a Szimplában

Idén is a Showcase Nap nyitja meg a Budapest Ritmo-t, ahol szokás szerint a színtér izgalmas feltörekvő zenekarait hallhatjátok, egy ingyenes buli keretében, a Szimplában. 

Három magyar és három külföldi banda játszik a közönség, és a nemzetközi szakma neves képviselői előtt, küldöldi koncertek, turnék és ismertség reményében. Ahogy minden évben, most is a Hangvető által felkért zsűri döntött, hogy a jelentkezők közül ki kapja ezt a lehetőséget a karrierépítésre. De kik ők és kiket hallhatsz a Szimplában, október 3-án?

She’Koyokh a  legjobb brit banda akik klezmerre és balkáni zenére szakosodtak, a Songlines magazin szerint. Bár londoniak, sok személyes szál köti őket a közép-európai és balkáni térséghez, amelynek zenéjét is mesterien játsszák. Énekesük, a kurd-török Çiğdem Aslan varázslatos hangja és szóló sikerei magukért beszélnek, de a többi tag tudása sem marad el. 

A másik két együttes is a Balkánt képviseli: a Naked Belgrádból, a Kazan pedig Zágrábból érkezik. Előbbi igazi bulizenekar, akik a rock, funk és balkáni elemekkel tűzdelt zenéjüket Chilében, Koreában, és itthon is megturnéztatták. A Kazan ezzel szemben inkább nyugisabb, melankolikus de intenzív zenét játszik, szintén hagyatkozva az őket körülvevő hagyományra.

A magyarok közül a Babra, a ¡Nosnach és a Le Rom játszik a Szimpla közönsége, és a nemzetközi szakemberek előtt. Így hallhattok egy izgalmas tambura zenekart, akik nemrég a World Music Charts Europe 10. helyére kerültek (Babra), egy experimentális cselló-harmonika duót, akik filmszerű utazásra invitálnak (¡Nosnach ) és az egyik legizgalmasabb új roma együttest, akik rock, manele és reggae elemekkel dúsítják az oláh cigány hagyományt (Le Rom).

És kik azok, akik beválogatták a zenekarokat, és maguk is ott lesznek a Showcase napon? Marc Lloret egy katalán sowcase festivál, a Viva de Vic igazgatója, nem mellesleg a Mishima indie pop zenekar billentyűse. Martyna Markowska-nak szinte mindenhez köze van, ami az elmúlt pár évben a pezsgő kulturális életű Katowice-ben történt: a város kulturális intézetének programigazgatója, WOMEX-szamuráj. Az egyik legmenőbb környékbeli fesztivál, a temesvári PLAI képviseletében érkezik Norbert Tako, akinek fiatal kora ellenére nagy tapasztalata van a helyi fiatalok mobilizálásában - ez ugyanis az egyébként egy skanzen idilli helyszínén tartott, zeneileg is szuper igényes fesztivál egyik főprofilja. Európán kívülről is érkeznek zsűritagok: Brahim El Mazned a marokkói zenei exportiroda vezetője, és Visa for Music igazgatója. Francesco Cereno még távolabbról, Braziliából jön, bár családi okból sokat tartózkodik térségünkben. Ő a Belo Horizonte-ben évente megrendezett Música Mundo fesztivál vezetője. Őket és a szakma további képviselőit is elcsíphetitek a Szimplában és a Ritmo-n, ne hagyjátok ki az a lehetőséget, hogy a világ minden tájáról érkezett szakemberekkel és zenészekkel találkozhassatok.

A fesztivál részletes programját a weboldalon és a Ritmo facebook oldalán közöljük.

 

Transzba ejt a 22 éves gembri játékos

Asmâa Hamzaoui az első női gnaua maalem, azaz gnaua mester, akit megismerhet a világ. A 22 éves gembri játékos a legnagyobb természetességgel játssza a szakrális eredetű marokkói zenét, a három-húros basszus lanton. Az őt, mint női, ráadásul fiatal gnaua játékost érő kritikákat így intézi el: “Tőlem mondhatnak akármit. Én addig dolgozom, ők csak beszélnek.”

A Budapest Ritmo-n október 4-én lép fel az első női gnawa zenekar, Asmâa Hamzoui és a Bnat Timbouktou. 2017-ben törték meg a tabut, ami a női gnaua zenészeket övezte, ez volt az első nyilvános gnaua concert, amit női zenészek adtak. Az évente megrendezett háromnapos Gnaua Fesztivál, a tengerparti Esz-Szavíra (Essaouira) városában tökéletes helyszín a tabudöntögetésre: a hagyományos műfaj mesterei itt nyugati dzsezz zenészekkel vagy akár dj-kkel együttműködve tágítják a tradicionális kereteket – nagy nemzetközi figyelem mellett.

A gnaua (más átírásban: gnaoua vagy gnawa) egy eleve marginalizált közösséghez köthető műfaj, gnauiknak a Mali, Szudán és Guinea területéről Marokkóba hurcolt fekete rabszolgákat nevezik, akik megőrizték zenei és szakrális örökségük egy részét. A felvett iszlámmal jól megfért a szellemekben való hit, ezen alapulnak az egész éjen át tartó, transzba ejtő gnaua szertartások, avagy lilák. A nőknek hagyományosan itt jutott nagyobb tér: a lilák házigazdáiként, rendezőiként a zenészeknél is fontosabb volt szerepük. Asmâa édesanyja is rendszeresen tartott ilyen szertartásokat, míg édesapja, Rachid El Hamzaoui ismert maalem, azaz gnaua mester. Neki köszönhető, hogy Asmâa megtanulhatott játszani a gembrin, de a csak nőkből álló gnaua zenekar már az anyuka ötlete volt.

A gnaua lényege nem a virtuóz hangszeres tudás, hanem a szakrális transz elérése. A hangszerek is egyszerűek, a tevebőrrel borított basszus lant, a gembri a legkomplexebb – ez a gnaua együttes királynője. A kiséretet krakebek (fém-kasztanyetta szerű ritmushangszer) és dob végzik, a maalem énekére pedig a zenészek kórusa felelget. A zene szerkezete és a hagyományos repertoár szövegei is egyértelműen tükrözik a nyugat-afrikai eredetet, a bambara, fulani és hausza sorok mellé természetesen egyre több arab vegyült az évszázadok során. A gnaua tehát egyszerre jelöl egy közösséget (fekete-afrikai ex-rabszolgák), spirituális és zenei gyakorlatot.

A műfaj kinyílása mind Marokkón belül mind a világ felé nagyjából a hatvanas évek és az azt kisérő tudattágulás idejére tehető. A gnaua egyik legelkötelezettebb amerikai híve a fekete jazz zongorista Randy Weston volt, aki éveket töltött Marokkóban, egy legendás jazz clubot üzemeltetett, és több albumon és koncerten működött együtt gnaua zenészekkel. Ha Preston és Marokkó viszonyát a beteljesült szerelem, Jimmy Hendrix és az ország kapcsolatát inkább egy egyoldalú rajongás jellemezhetné – a gitáros 1969-es látogatására aktívan emlékeznek a mai napig, számtalan legenda, kávézó és étterem formájában. Hendrix is érezhette a gnaua és a blues párhuzamát – mindkettő a feketék zenéje, hasonló spirituális töltettel és az egyszerűségből kinyiló mélységgel, ráadásul a gnaua a belső (Afrikán belüli) diaszpóra zenéje.

jimi_guembri.jpg

Hosszú a gnaua-ból isnpirációt merítő zenészek sora: Pharoah Sanders, Archie Shepp, Carlos Santana, Peter Brötzmann, Peter Gabriel, de Jimmy Page és Robert Plant is rákattantak, a műfaj idegen füllel is befogadható hipnotikus erejét pedig az elektronikus irányzatok is felfedezték. Egy Ritmo közeli példa a REMIX CULTURE  megalkotója HAT, aki a New York-ban élő Innov Gnawa-val dolgozott együtt. A Boiler Room gnawa session-jei már nem különíthetőek el a Gnaua Fesztivál hatásától. A kormány is rájött a műfajban rejlő kultúrális és turisztikai lehetőségekre: a gnaua annyira zsigeri hatású, hogy a más kulturából érkezők is könnyen átérezhetik, és mára komoly lehetőséget nyújt egy korábban elnyomott csoport zenészeinek az érvényesülésre.

Természetesen épp ezért sok kritika is éri a fesztivált és a hagyományt lazán kezelő zenészeket – sokak szerint éppen a műfaj lényege, a szakrális töltet, és a hagyomány méltó ápolása van veszendőben. Nem nehéz belátni, hogy a közösség orális történelmének átörökítését, szelleműzést és gyógyítást szolgáló szertartások ideálisan nem egy nemzetközi fesztivál színpadján zajlanak, és hogy a fiatal zenészek sem feltétlenül akarják végigjárni az akár több évtizedes maalemmá válási folyamatot, ha sokkal hamarabb is fellépési lehetőséget kapnak. Egy biztos, Asmâa Hamzaoui színre lépése mérföldkő a gnaua történetében. Hogy éneke, gembri játéka és Timbuktu lányai mennyire képesek átadni a zene spirituális tartalmát, azt döntsétek el személyesen a Ritmo-n.

Step on the Stage at Budapest Ritmo!

Apply to be part of Budapest Ritmo Showcase and show your music to international experts!

New talent and well-oiled bands get a chance on 3rd of October to show what they got to a select group of invited experts and the audience of iconic Szimpla. Why is it worth it, how can you apply, and how did last year’s gig go off?

Step Up Your Game

Local and regional bands are selected by a jury of renowned professionals to play at the showcase day in Szimpla. The following day the chosen bands get to meet the jury personally, get feedback and pro tips on their performance and materials, and how to make it on the international market at a speed dating event.

Selected bands are also invited to a networking dinner, where they can mingle with invited guests of Budapest Ritmo Conference. They also recieve a pass to all the concerts and professional events of Budapest Ritmo.

Budapest Ritmo is a great opportunity to network with Hungarian and foreign professionals in the world music scene. Last year’s showcase performers returned home with bags full of invitations to venues around the region.

Budapest Campaign

The bands selected for the showcase event also become part of the festival’s communication campaign. Last year’s group Dalinda enchanted passangers with their singing on a tram in the city. The video was seen by tens of thousands of new fans:

Find detailed information on how to apply on the festival’s website.

Application deadline: 12am  24. 03.2019!

Good luck & see you at Ritmo!

Világszínpad? Mutasd magad a Ritmo-n!

Pályázz a Ritmo-ra és mutatkozz be a nemzetközi szakmának!

Október 3-án, a Budapest Ritmo showcase napján feltörekvő zenekarok kapnak újabb esélyt,  hogy megmutassák magukat a nemzetközi szakértők - és persze a közönség - előtt. Miért jó ez, hogyan lehet jelentkezni, és milyen volt a tavalyi buli?

Nemzetközi lehetőségek

A magyar és régiós pályázók közül egy ötfős nemzetközi, szakmai zsűri választja ki a fellépőket, akik lehetőséget kapnak a Szimplában megrendezett showcase napon. A program másnapján a zenekarok személyesen találkozhatnak a zsűrivel, akik egy speed dating eseményen visszajelzést adnak a koncertről, a pályázati anyagról és tanácsokkal segítik a zenekart a nemzetközi piacon való előrelépésben.

A showcase napon fellépő zenekarok tagjai meghívást kapnak egy networking vacsorára is, amelyen a Budapest Ritmo szakmai programjának meghívottjaival találkozhatnak, emellett bérletet kapnak a fesztivál további programjaira, így részt vehetnek a szakmai konferencián és a koncerteken is.

A Budapest Ritmo tehát kapcsolatteremtési lehetőség a hazai és nemzetközi szakma kiemelkedő képviselőivel. A 2018-as showcase nap után a zenekarok számos meghívást kaptak régiós fellépésekre.

 Budapesti kampány

A showcase fellépők kiemelt szerepet kapnak a Budapest Ritmo kommunikációs kampányában. Tavaly a Dalinda pop-up koncertjéről készült videót több tízezren nézték meg a Facebookon. Így énekeltek a lányok a villamoson:

 

A pályázatról minden információt megtaláltok a pályázati kiírásban, a fesztivál honlapján! Jelentkezési határidő: 2019. március 24 éjfél.

Sok sikert, találkozunk a Ritmo-n!

Az EU házhoz jön

Fejlessz, szervezz közönséget, ismerd meg még jobban a social media adta lehetőségeket, illetve használd ki, hogy most Budapestre jönnek a nemzetközi zeneipari szakemberek is!

ritmo16_conf_photo_vargha_mate_1.jpg

A zene az az univerzális nyelv, amin keresztül társadalmi csoportok, vadidegenek, vagy akár nemzetek is könnyen kommunikálnak. A  2021-ben induló költségvetési ciklusban az Európai Unió kiemelt támogatásban részesíti a zeneipart, ami ezt a területet többek reményei szerint az EU-kedvenc filmipar szintjére emelheti. Nem árt, ha ti is képben vagytok az EU által kínált lehetőségekkel, erre novemberben éppen Budapesten nyílik lehetőségetek. A programsorozat főbb témái a fesztiválmenedzsment, a közönségszervezés, a közösségi média mint promóciós eszköz, és a hátrányos helyzetű fiatalok zenén keresztüli bevonása.


Az Európai Zenei Tanács (European Music Council, EMC) tanács által szervezett STAMP olyan nemzetközi fórum, ahol a külföldi szakemberekel, jó gyakorlatokkal és európai szemlélettel találkozhattok. November 27-én a fogyatékkal élő, vagy hátrányos helyzetű fiatalok integrálásának több módját mutatják be az előadók, többek között egy norvég alapítvány, a Pető Intézet és a Snétberger Alapítvány tevékenységét ismertetve. 29-én a nemzetközi színtéren való érvényesüléshez, a digitális eszközök használatához, a sikeres szervezői munkához kaphattok tippeket, és ismerkedhettek meg az európai közösség szakmai képviselőivel. 
ritmo18_csibeszek_photo_everengine_7.jpg

Ezen a linken tudtok regisztrálni a részben ingyenes, részben részvételi díjhoz kötött programokon, amelyek a Müpában kapnak helyet. A STAMP ezen túl kiváló lehetőség a kapcsolatépítésre is, hiszen az európai színtér és a zeneiparral foglalkozó intézményrendszer neves képviselői lesznek jelen. Egyikük Ruth Jacobi, aki legutóbb októberben, a Budapest Ritmo-n járt nálunk, és több évtizedes, magas szintű tapasztalattal rendelkezik. 

Regisztrálási határidő: 2018. november 15.

Regisztrálok!

p1010772.jpeg

 

 

 

 

Anya, kezdődik!

Megnéznéd az etióp James Brownt? Kíváncsi vagy, hogy énekel a mali Mahalia Jackson? Élőben hallgatnád a Lion sleeps tonightot? Kezdődik a Budapest Ritmo: a világzene legizgalmasabb előadói vonulnak fel a Hangvető és CAFe Budapest közös fesztiválján, három napon keresztül, az Akvárium Klubban.

A háromnapos fesztiválon láthatod többek között az 5 Grammy-díjas Ladysmith Black Mambazo-t, a belga Tcha Limbergert, aki a zenéért tanulta meg szinte anyanyelvi szinten a magyart, a kígyómozgású etiofunk sztárt, Gili Yalót, a tavalyi év legjobb világzenei albumát jegyző Trio da Kalit és sok olyan koncertet, amelyek közül biztosan találsz olyat, amire életed végéig emlékezhetsz.

A többtucat koncert záróakkordjaként a fesztivál egy, csak a Ritmo-n hallható műsorral, a Roma Ritmo-val tiszteleg a térség és hazánk roma zenészei előtt, az elmúlt évtized legnagyobb roma muzsikusaival. De ne szaladjunk előre, a nem hivatalos showcase nap nyitja fesztivált, amit a Dalinda pop-up koncertje harangozott be, de rajtuk kívül hallhatjátok a Meybahar-t, a Branka Trio-t, a régióból pedig a Dikanda, a WoWaKin, a BraAgas és a Balkansambel zenél a közönségnek, és a rangos nemzetközi szakembereknek.

Pénteken a műfaj egyik legnagyobb nevű csapata, a Ladysmith Black Mambazo lép színpadra, most először Budapesten. Ezen felül is tartogat rengeteg élményt az első nap, a programigazgató Weyer Balázs rövid ajánlását itt tudjátok megnézni. Sena a RedRed-del és Wanlov the Kubolor-ral hozza közelebb Ghánát, a vak belga szintó zenésztehetség Tcha Limberger pedig a maga kivételes módján játssza a magyar népzene talán legszebb dallamait.

Szombaton lép fel az etióp James Brown-nak titulált Gili Yalo-t, és a több száz éves griot hagyományt mesteri szinten játszó, világzenei díjakkal elhalmozott Trio Da Kali-t. Emellett a hazai táncház mozgalmat avantgárd szellemiségben megújító Parasztok Atmoszférában,  de ha ez nem lenne elég, a talán legnagyobb hazai név, a Muzsikás koncertjét is kínálja szombati nap; ezúttal, csak a Ritmo-n, lengyel társzenekaruk, a Muzykanci társaságában. De mondja inkább Balázs: 

A vasárnapi programot teljes mértékben a roma zenének szenteltük. Kezdésként a Várkonyi Csibészek ejti rabul a közönség szívét, amit a csak a Ritmo-n hallható koncert követ. Külön bejegyzésben írtunk a Roma Ritmo koncepciójáról és próbáiról, azóta csak kiforrottabb lett az oláh vokális hagyományt középpontba állító műsor, és, nem utolsó sorban - csatlakozott a produkcióhoz Miczura Mónika. 22 énekes, zenész és táncos mutatja meg a közösség élő hagyományát, az arra jellemző érzelmi gazdagsággal, mély és magas pillanatokkal egyaránt. Az olyan nevek mellett. mint Miczura Móni, Lakatos Tünde, Rostás Mónika és még sorolhatnánk, olyan énekeseket is hallhattok, akikről eddig nem tudott a szélesebb közönség. A Rostás M. Mazsi vezetésével összeállt Roma Ritmo garantáltan teljesíti Balázs ambícióját, hogy a koncertre örökre emlékezzetek. 

 Várunk a Ritmo-n!

JEGYEK: http://budapestritmo.hu/#jegyek

Mitől mozog a színtér?

A Budapest Ritmo különleges koncertjei mellett idén is kimagasló szakmai programmal jelentkezik. A showcase napot, ami egyben a fesztivál nem hivatalos nyitóeseménye, két napos konferencia követi, az Akvárium Klub Aranyhall termében. A színtér legaktuálisabb kérdéseiről beszélgetnek a meghívott nemzetközi és magyar szakemberek, angolul, a mindenki számára nyitott programon. Olvassatok bővebben a panelekről és az előadókról!

Popakadémia és non-stop próbaterem

Hogyan lesz egy lengyel bányászvárosból nemzetközi expó szervező, régiós kulturális központ? A 2017-ben WOMEX-et szervező Katowice és a németországi Mannheim a két Budapesthez legközelebbi város, amelyik elnyerte az UNESCO 'Music Cities' címét. Rainer Kern Mannheim képviseletében, Tamara Kamińska Katowicéből érkezik, hogy beszámoljanak a Music Cities pályázat tapasztalatairól, a megvalósult fejlesztésekről. Olyan jó példákat képzeljetek el, mint Európa egyetlen popzenével fogalakozó felsőoktatási intézménye, a mannheimi Popakademie, vagy a katowicei próbaterem, ami 0-24-ben a helyi zenészek rendelkezésére áll.

 Mit adott nekünk a Zenei Tanács?

Impozáns előadói névsorral és ígéretes lehetőségekkel folytatódik a konferencia: az EUs platformok a zenéért panel arról ad áttekintést, milyen intézményi hátteret biztosít az Európai Unió a zeneipar növekedéséhez. A szakma reményei szerint a zenei élet is kaphat hasonló mértékű támogatást a következő, 2021-ben induló költségvetési ciklusban, mint ami eddig a filmipart illette. Jelen lesz Navracsics Tibor, az Európai Unió kultúráért felelős biztosa, aki útjára indított és támogat több, a zeneipart ösztönző európai kezdeményezést. Az európai exportirodák szövetségét Virgo Sillamaa, az Európai Zenei Tanácsot Ruth Jacobi képviseli, a WOMEX szervezőitől Christine Semba, az egyik legrangosabb magyar zenei intézménytől Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója érkezik.

szamarkand.jpeg

Fotó: a kétévente rendezett szamarkandi Sharq Taronalari fesztivál

 

Előre a selyemúton

A kétirányú zenei cserekereskedelmet hivatott serkenteni  Európa és Belső-Ázsia között az utolsó pénteki panel, ahol a szamarkandi Sharq Taronalari fesztivál szervezője, Husniddin Ato és a Russian World Music Awards anyja, Daryana Antipova képviselik a régiót. Szilágyi Áron (Zoord, Airstist) dorombművész előadói oldalról osztja meg tapasztalatait, A BOZAR világzenei programigazgatója, Tony Van Der Eecken pedig vevői oldalról. Bastiaan Springer, mint a térség szakértője vesz részt, de a panelt mindenkinek ajánljuk, aki érdeklődik Belső-Ázsia iránt. 

Roma fókusz

A Ritmo hagyományai közé sorolható, hogy a konferenciaprogramban szerepel a közeljövő egy-egy Európai Kulturális Fővárosa, ezzel is erősítve a program világzenei profilját. Idén a 2021-ben a címet viselő Temesvár mutatkozik be, Chris Torch és Dr Simona Neumann beszélnek a város programjáról.

A Budapest Ritmo 2018-ban kiemelten foglalkozik a roma zenei kultúrával: a vasárnapi Roma Ritmo egy különleges gálakoncert keretében mutatja meg az oláh cigány hagyomány vokális kincseitA Ritmo fellépői közül a belga szintó Tcha Limberger, Barcelona-ból a Sabor De Grácia, és a hamisítatlan szerb rezesbanda, az Ekrem Mamutović Orkestar, képviselik ezt a sokszínű, országhatárokkal nem körülszabható tradíciót a fesztiválon. A konferencia zárópanelje azt a kérdést járja körül, ki és mit tehet a Roma kultúráért, hogyan örökíthetjük át ezt az értékes hagyományt.

wowakin2.jpg

A WoWaKin koncertje a katowicei WOMEX-en

 

A konferencia záróakkordjaként, stílusosan röviddel a Muzsikás és Muzykanci koncert előtt bemutatkozik a Wacław Felczak Alapítvány, a magyar-lengyel kulturális kötelékek erősítésére idén létrehozott alap. A Ritmo a neves Muzykanci mellett két showcase zenekart, a WoWaKin-t és a Dikanda-t hívta meg, és a pénteki Music Cities panelben bemutatott Katowice is képviseli Lengyelországot a fesztiválon.

 Az előadókról és delegáltakról a Budapest Ritmo honlapján olvashattok többet, ahol regisztrálni is tudtok a két napos konferenciára.

Várunk szeretettel!

 

 

 

 

Parasztok és Csibészek

A nagy nevek mellett a Budapest Ritmo-n olyan fellépők is szerepelnek, akik a műfaj perifériájáról érkeztek. A Várkonyi Csibészek egészen pontosan Ózd külvárosából, a Parasztok Atmoszférában pedig a képzőművészet és a zene határmezsgyéjéről. Két zenekar, a két bandát, akiket felfedezhetsz a Ritmo-n:

Ózd mellől jöttek, nem kukoricáznak

A Várkonyi Csibészek Ózd külvárosában élő tinik, akik már azelőtt is zenéltek, hogy a Common Vibe egyesület elkezdte volna egyengetni a pályájukat. Kukorica zenekar néven kezdték, de kellett a Common Vibe, hogy profi stúdióhoz, fellépésekhez, és egy közel 150 000-es megtekintést elérő YouTube videóhoz jussanak. A Bajdázó cover "Lekapcsolom a villanyt a fejemben" sokak szerint tökéletes feldolgozás, amihez csak hozzátesz a Csibészek története. Amint színpadra lépnek, egyértelművé válik, mit jelent nekik a zenélés - ezt az egyszerű csodát oszthatod meg te is a Ritmon.

parasztok_atmoszfe_ra_ban_foto_kollmann_andra_s_installa_cio_au_workshop.jpg

Technoparasztok vagyunk mind

Más tészta a Parasztok Atmoszférában, a táncház-színtérről és a kortárs képzőművészetből érkező fiatalok konceptzenekara. Bartók és Kassák nyomdokain haladva arra keresnek választ, hogy mi a táncházmozgalom relevanciája ma, egy teljesen más életvitelű városi környezetben - avagy technoparasztok-e vagyunk? A Trapp Dominika által megálmodott projektben olyan profi zenészeket találunk, akik más bandákból - Buda Folk Band, Erdőfű, Dorota, Camp Koala - már ismertek, a népzene mellett pedig feltűnik a jazz, punk és experimentális elektronika is. Hogy mi sülhet ki ebből? Egy őszinte és következetesen avantgárd kísérlet a hagyomány újrateremtésére. A többi kiderül a Ritmo-n.

 

Egy büszke menekült Magyarországon

Gili Yalo az emúlt évek egyik legizgalmasabb debütálója. Az etióp funkot afrofuturizmussal keverő művészt a Budapest Ritmo-n hallhatjátok.

bpritmo18_gili_yalo_c_michael_topyol.jpg

A 2017-ben kiadott album kiforrott hangot közvetít, annak ellenére, hogy első lemez, az amhara és angol nyelvű szövegek személyesek, a zene egyszerre idézi az etióp funk fénykorát, a kortárs nagyvárosi hangzást és az afrofuturizmust. Gili Yalo zenéjétől elválaszthatatlan személyes története. Első emléke az éneklésről, amikor négyévesen apja vállán énekelt, hogy könnyítsen családja és közvetlen környezete nehézségein. A Mózes hadművelet keretében több ezer etióp, zsidó – így Yalo családja is – az éhínség elől menekült Szudánon keresztül Izraelbe, gyalog, a sivatagon keresztül.  

Becslések szerint 4000 ember vesztette életét az út során. Yalo és családja megérkezett, új otthonuk pedig új lehetőségeket és hatásokat hozott. 9 évesen Gili Yalo egy kórussal eljutott Los Angeles-be, Párizsba, Németországba, ami már fiatalon ráébresztette a világ és a zenei kultúrák sokszínűségére. Mégis viszonylag későn, 25 évesen fedezte fel újra saját zenei gyökereit. "Nem volt menő etiópnak lenni. A tanárok rámszóltak, ha amharául beszéltem, az osztálytársaim olyanokat mondtak, hogy menj vissza a dzsungelbe, cikinek éreztem a hagyományos öltözeteket, ételeket, a zenénket."  Egy incidens hatására változott meg Yalo hozzáállása. Egy alkalommal Kiryat Malakhi-ban egy épületkomplexum tulajdonosai megtagadták, hogy etióp zsidóknak adjanak el vagy ki lakásokat. Yalo besokallt és úgy döntött, művészként is felvállalja etióp identitását. "Benne van a DNS-emben. Etiópiában a zene életmód."

A közönség azóta is imádja ezt a büszke, stílusos, gyökerekkel kevert kortárs mixet. Gili Yalo karizmája, James Brown-os mozgása és rekedtes, nagy terjedelmű hangja csak az egyik rétege ennek a szokatlan, de első hallásra is addiktív zenének. Minden számban jelen van a pentaton hangsorra épülő etióp zene lüktetése, amihez reggae, soul, funk, fúvósok és elektromos gitár csatlakozik, így minden szám hasonlít, ugyanakkor saját karakterrel bír. Élőben ráadásul a hatás még erősebb, Yalo tudatosan használja kisugárzását a színpadon. "A koncerteken van egy energia-gömb, ami egyre növekszik. Egy folyamatos adok-kapok köztem és a közönség között". Ezt élhetitek át ti is október 6-án, az Akvárium Klubban.

süti beállítások módosítása