Hangvető

Bassekou Kouyate a csúcson jön a Müpába

2015. május 20. - Hangvető

Bassekou Kouyate évek óta talán a legjobban dekorált szereplője a világzenének, rendszeresen nyer valamit vagy első valahol. Két éve az övé volt az év lemeze, volt az év előadója a Songlines-nál, ebben a hónapban pedig az új lemezerögtön az első helyen kezdett a World Music Charts-on, a szakma legtekintélyesebb ranglistáján. És épp most jön a Müpába!

kouyate.jpg

Bassekou Kouyate egyébként ngonin játszik, ahogy minden fia is, akik többnyire vele együtt lépnek fel, miközben anyjuk pedig énekel. Nyugat-Afrikában nagy hangszeres dinasztiák vannak, a Kouyatek a legismertebb ngonis-dinasztia. (A ngoni egyébként a képen Bassekou és az egyik fiú kezében is látható, több méretben létezik és szakmai konszenzus szerint ebből fejlődött ki az Egyesült Államokban a bendzsó). A fiúk egyébként ma már jobbak az apjuknál a hangszeren, legalábbis amikor tavaly Marseille-ben láttuk őket fellépni, ez volt a helyzet - a karizma viszont még egyértelműen a családfőé.

Az, hogy az új lemez, a Ba Power ennyire jó lett, azért nagy szó, mert Bassekou Kouyate kissé viharos körülmények között váltott kiadót nemrég, és ez nem mindig tesz jót. Új kiadója a pillanatnyilag legmenőbb afrikai zenéket kiadó cég, a Glitterbeat (szórakoztató adalék: a legjobb afrikai kiadó székhelye Ljubljanában van - a két tulajdonos egyikének a felesége ugyanis szlovén). Egymásra találásuk a Glitterbeattel kockázatos volt, de nagyon jól sült el és mind a kettejüknek nagyon jót tett. Bassekou most van a csúcson, ereje teljében, élete virágában. Müpa: május 27!

A Ba Power vezeti tehát a World Music Charts-ot, de néhány szó gyorsan a többiekről is. Nagyon vártuk Sam Lee új lemezét, akinek az első lemeze nagyon jó volt, meg hát haver is (ő is volt már a Müpában, sajnálhatja aki kihagyta) - ez a lemez, a The Fade In Time ugyanúgy saját gyűjtésekre alapuló nagyon finom újraértelmezések gyűjteménye a brit folk világából. (15. a listán). Ötödik helyen vietnami háborús dalok gyűjteménye áll, minimum nagyon érdekesnek nevezném (persze ebbe is bele lehet hallgatni a poszt végén). Egy török-örmény duó, Emre Gültekin és Vardan Hovanissian új lemeze érdemel még említést.

Mondanám, hogy túlzás, hogy a top 20 lemezből hat jön Maliből, de az az igazság, hogy abból legalább négy tényleg elképesztően jó. Például Khaira Arby új lemeze, aki az egyik első komoly karriert befutott nő volt az országban (egyébként Ali Farka Toure unokatestvére). A szám, amit a playlisten találtok tőle, az első női polgármesterről, Oumou Sall-ról szól, aki egy Timbuktuhoz közeli kisebb várost vezet 2004 óta.

Magyar ebben a hónapban nincs a listán, de majd lesz, nem aggódunk.

Itt egy kép a brazil Tigana Santanaról, aki mintha folyton rajta lenne a listán, folyton megjelenik tőle valami.Alatta pedig a playlist!

tigana_i_stockholm_nov_2012_017.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hangveto.blog.hu/api/trackback/id/tr947477462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása