Hangvető

Kinshasából a Holdra

2015. július 01. - Hangvető

A múlt hónapban nagy meglepetésként írtunk arról, hogy a Mbongwana Star első lemeze rögtön második lett a világzenei slágerlistán, a World Music Charts Europe-on. Erre tessék: ebben a hónapban meg már elsők. A Cimbalomduó pedig már a 10. helyen van.

A kongói Mbongwana Star a Staff Benda Bililiből kivált két zenész együttese. A Staff Benda Bililiért néhány éve midenki oda volt: zömmel kerekesszékes zenészekből állt, az országban még nemrég is pusztító gyermekbénulás járvány áldozataiból. A hangszereiket hulladékból készítették, az állatkert egyik elhagyott pavilonjában volt a próbahelyük, a gitárjaikat házilag készítő sráchoz pedig nyitottab gondolkodású nyugati rockzenészek is elzarándokoltak, hogy csináltassanak maguknak egy olyan hangú gitárt. A Staff Benda Bilili kemény volt, ahogy kemény a sztorijuk is, de áradt a szeretetet, a feelgood és a jó barkácshangulatú számok. A Mbongwana Star sokkal karcosabb, tudatosabb, rátartibb, sötétebb és elektronikusabb. Nézzétek csak:

A listán egyébként most kevés az új jövevény, több a belső változás: A Cimbalomduó 16.-ból 10. lett, Bassekou Kouyate lemeze, amely hónapokig vezetett, most már kezd nem annyira "új" lenni és búcsúzóban van a listától, de még harmadik (nagy csoda lenne, ha év végén nem az övé lenne majd az év lemeze). A legrégebben, ötödik hónapja, a Lost and Found, a Buena Vista Social Club kiadatlan felvételeiből álló lemez van a top20-ban. Felsorolás-szerűen az új lemezek: Blick Bassy szépen hangszerelt Nyugat-Afrikai kamara-bluesa a második; a Soapkills nekem nem túl érdekes, inkább azért lett most visszamenőleg, Best of lemezként érdekes, mert énekesnőjük, Yasmine Hamdan neve sokat forog.A bolgár-osztrák Martin Lubenov's Jazzta Prasta és a guineai Moh! Kouyate pedig mind a ketten jönnek a WOMEX-re októberben, őket meg is lehet majd nézni. (A Cimbalomduót meg persze már előbb is).

A szokásos playlist, minden előadótól egy szám a listán (kivéve a Bukahara, tőlük egy hang sincs a Spotify-on).

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hangveto.blog.hu/api/trackback/id/tr667588556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása