Világhírű zongoraművész és karmester, Bach, Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert, Schumann, Chopin, Debussy, Dvořák, Janáček és Bartók műveinek egyik legkiválóbb előadója. A világ legnevesebb zenekaraival és karmestereivel dolgozik. Számos kritikus nevezte a zongora poétájának.
Schiff András 1953-ban született Budapesten. Zongorázni 5 évesen kezdett, majd 1960-ban a Fővárosi Zeneiskolában Vadász Erzsébet növendéke lett. Országosan ismertté 14 évesen lett, amikor első helyezést nyert a Magyar Televízió „Ki mit tud" című versenyén komolyzene kategóriában. 1968-tól hat évig tanult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémián, diplomát azonban nem szerzett, amiről a következőképpen vall könyvében: “Tőlünk távol volt a politika. Persze láttunk mi is sok mindent, meg nekünk is kellett politikai gazdaságtant és dialektikus materializmust tanulnunk. De ezekről lehetett lógni, mert Kovács Dénestől, a Zeneakadémia akkori rektorától távol állt minden vaskalaposság. Mentesültünk a katonaság alól is, az ideológiai tárgyakat pedig senki sem vette komolyan. Nekem különben a mai napig nincs diplomám, mert nem szereztem jegyeket ezekből a tárgyakból. Mind a mai napig nem tudok sem dialektikusan, sem materialista módon zongorázni.”
Fotó: ECM Records / Nadia F. Romanini
Tanárai többek között Kadosa Pál, Rados Ferenc, Simon Albert, Kurtág György voltak. Kurtágról így ír: “Kurtágot rajongva szerettem… Egészen fantasztikusan magyarázott… Azóta sem láttam soha senkit, aki hozzá hasonló intenzitással lett volna képes égni, élni, és átélni a zenét, és nem ismerek senkit, aki ezt így lenne képes átadni. Ez az intenzitás jellemzi a zenéjét is. Intenzitás és sűrűség. Ez is az oka, hogy olyan rövid műveket ír, bár ő azt mondja, hogy a rövidség relatív, és ő nem is érzi rövidnek, egy néhány ütemből álló miniatűr az ő számára szimfónia, amelyben ott van a bevezetés, az expozíció, a kidolgozás, a visszatérés, a kóda. Ez lehet, hogy nem több öt hangnál.”
Rados Ferenccel - akit egyébként minden idők egyik legnagyobb zongorművészének tart - nem kezdődött felhőtlenül az együttműködés, azonban neki tulajdonítja, hogy megtanulta a zongorát: „Kíméletlen volt, könyörtelen, valósággal kitaposta az ember belét. A Ki mit tud? -beli szereplésem miatt nagy ellenszenvvel viseltetett irántam… Sokszor sírva mentem haza, sőt, megesett, hogy édesanyámat is behívta legorombítani: mit képzel a fiáról, amikor itt olyan tehetségek vannak, mint Kocsis, Ránki, Lantos, Falvai, Rohmann és Szokolay Gergely… Rados Ferenc módszeresen építette fel a tudásomat, neki köszönhetem, hogy megtanultam a hangszert.”
1974-től 1976-ig engedéllyel kamarazenét tanított a Zeneakadémián. Hangszeres szólistaként nemzetközi pályafutását 1979-ben kezdte, ugyanabban az évben, amikor Liszt Ferenc díjat is kapott. 79-ben hagyta el Magyarországot, Londonba majd az Egyesült Államokba költözött. Elsősorban zongoraművészként vált ismerté világszerte, de kezdetektől fogva aktív kamarazenész is. 87-től Salzburgban telepedett le, majd Firenzébe költözött.
Amerre megfordult, felforgatta a komolyzenei világot is. Salzburg mellett Mondseeben kamarazene-fesztivált szervezett, Heinz Holliger oboaművésszel megalapította a Svájci Ittingeni Zenei Napokat, 1998-ban Vicenzában tartotta meg az első Ommaggio a Palladio című koncertsorozatot. 1999-ben Capella Andrea Barca néven saját kamaraegyüttest szervezett. A weimari fesztivál művészeti vezetője volt, a salzburgi Mozart-héten kamaraegyüttesével több év alatt előadta Mozart összes zongoraversenyét, majd a zurichi Tonhallében 2004-2006 között eljátszotta Beethoven harminckét zongoraszonátáját a művek keletkezésének sorrendjében.
Az 90-es években már karmesterként is bemutatkozott, az első hangversenyeket a zongora mellől vezényelte.
1990-ben Grammy-díjat kapott Legjobb instrumentális szóló előadás (zenekar nélkül) kategóriában, Bach Angol szvitjeinek előadásáért. 1996-ban Kossuth-díjjat kapott, 2013-ban, 60. születésnapja alkalmából, a londoni Királyi Filharmóniai Társaság aranymedáljával tüntették ki. 2014. június 14-én a brit uralkodó, II. Erzsébet „a zeneművészetért kifejtett tevékenységéért” lovagi címmel tüntette ki. Schiff Andrásból így lett Sir Schiff.
Johan Sebastian Bachot tartja a legnagyobb zeneszerzőnek, nem véletlenül vele és gyerekeivel költene el ebédet, ha tehetné. A zongoraművészetről így vall:
“Abban a tudatban lépek ki a pódiumra, hogy küldetésem van: Bach, Mozart, Beethoven és Schubert zenéjének megszólaltatása. Egy Cézanne-képet kiakasztanak a múzeumban, és mindenki megnézheti. Egy Bach-mű kéziratát azonban hiába akasztják ki a falra, bármilyen szép is, csak akkor lesz Bach-mű, ha valaki kilép a pódiumra és megszólaltatja. Az elődadó médium a szerző és a közönség között. Nélküle az egész nyugati zenezirodalom holt kincs.”
Schiff Andrásról szóló sorozatunkban olvashat majd a világhírű zongoraművész tanárairól és pályatársairól, Schiff emigrációban eltöltött éveiről, megnézheti, hogyan viccel és káromkodik egy köztiszteletben álló művész, részletesen kitérünk Beethoven-ciklusára, illetve betekintést engedünk a művész repertoárjába is.
A sorozatot már csak azért is érdemes követni, mert aki figyelmesen olvassa a posztokat, hamarosan jelentkező nyereményjátkunkon limitált kiadású CD-gyűjteményt nyerhet, amely tartalmazza Beethoven egész szonátaciklusát Schiff András előadásában, a Tonhalle-i koncertsorozat ráadásműveit, valamint egy angol és német nyelvű füzetet, amelyben Schiff Andrással készült interjúkat és a művész gondolatait találjuk.
