Dél-Olaszország egyik legismertebb énekegyüttese egy női kvartett, amelynek tagjai mindent tudnak a polifonikus éneklésről, és akkor sem kell meglepődni, ha koncertjeiken olykor transz közeli állapotot idéznek. A világhírű Faraualla az első Budapesti A Cappella Fesztivál díszvendégeként mutatkozott be Magyarországon.
Fotó: NKA - Csákvári Zsigmond
Olaszország történelmi sajátosságainak köszönhetően nem beszélhetünk egységes népzenéről, a hagyomány régióról régióra változik. Az ország egyik legizgalmasabb területe a csizma sarkán fekvő Puglia, ahol sokféle kultúra, identitás és hatás keveredik, ami a zenében is megmutatkozik. Az énekekben jellemzően a többszólamúság uralkodik, ami sokszor különleges énektechnikát is igényel. A Faraualla tagjai a kezdetektől fogva a polifónia mellett tették le voksukat. „1995-ben találkoztunk egy polifonikus zenével foglalkozó kurzuson, ami a középkori énekekre fókuszált. Egyből beleszerettünk a többszólamúságba, és a közös műhelymunka után eldöntöttük, közösen folytatjuk tovább, ugyanis pillanatok alatt egymásra tudtunk hangolódni, és fantasztikus élményt adott a közös éneklés. Ezután már együtt keretünk olyan mestereket, akik be tudtak avatni minket a tradicionális énektechnikákba. Már kvartettként fedeztük fel, hogy miként tudjuk hangszerként használni a hangunkat. Kezdetben a saját, pugliai hagyományunkat ismertük meg, később mindenbe beleástuk magunkat, ami a polifonikus énekléssel kapcsolatos. Többek között a kelet-európai, a grúz, a korzikai, a bolgár és a cigány zenét tanulmányoztuk, és azt vettük észre, hogy a polifónia sokszor erőteljesebben jelenik meg más népek zenéjében. Ahogy tanultunk, úgy bővült a repertoárunk is.” - mesélte Gabriella Schiavone, a Faraualla egyik tagja.
A zenekar a koncerteken elképesztő energiákat képes megmozgatni, a közönség olykor akár úgy is érezheti, egy középkori rítus elevenedik meg a szeme előtt, amit tovább fokoz, hogy számos hagyománnyal ellentétben (Korzikán például jellemzően férfiak dolga volt az éneklés, a nők maximum altatódalokat vagy néhány siratót énekelhettek) itt nők állnak a színpadon. „Fontos, hogy mindannyian nők vagyunk, bár nincs mögötte tudatos döntés. Hamar világossá vált, hogy együtt nagyon erőteljes hatást tudunk kiváltani. Pozitívat és negatívat egyaránt. Fontos a kettősség, mert a dalok egy része a fájdalom feloldásáról szól. Ráadásul, ahogy tanultunk, egyre több olyan éneket fedeztünk fel, amik kifejezetten nőknek íródtak. Sokszor a különböző hajlításokból, és a nagyon nagy váltásokból jöttünk rá, hogy nagy valószínűséggel ezeket – bár lehet, hogy csak titokban, egymás között – asszonyok is énekelhették.”
A Faraualla fellépésein gyakori az improvizáció, ami nagyfokú koncentrációt igényel. Ha a dallamok a különböző szólamokban ritmusban el is csúsznak, a harmóniának akkor is meg kell maradnia. Ráadásul előadás közben mozdulatokkal is erősítik az éneket, és hangszereket - leggyakrabban dél-olasz csörgődobot, azaz tamburellót - is használnak. Jelenleg legutóbbi, Ogni Male Fore című albumukkal turnéznak. „A népi gyógyításhoz kapcsolódó hagyományokat és dalokat kezdtük el kutatni, ebből született meg a lemez anyaga, és ez adja a budapesti koncertünk alapját is. Minden kultúrában voltak olyan személyek, akik titkos gyógyító szertartásokat vezettek. Sokszor nem is énekeltek, csak ritmusra kiabáltak, hangokat adtak ki, táncoltak, hogy ezzel űzzék el a betegséget, az ártó szellemeket. Úgy döntöttük, hogy a fennmaradt dallamokra és ritmusokra dalokat írunk, s így hívjuk hallgatóinkat egy különleges utazásra. Egy olyan utazásra, ami ugyan eltér az ősi gyógyító hagyományoktól, ám mégis segíthet elérni az egészséget, de legalábbis egy belső jó érzést addig, amíg hallgatnak minket."
