Dél-Franciaországban jött létre az a trió, amelynek tagjai olyan kevéssé ismert zenei hagyományokat ötvöznek, mint az okszitán trubadúrok zenéje és a török aşik tradíció. Mondhatnánk úgy is, a középkori vándorénekesek nyomába szegődtek, ami a WOMEX szamurájait is lenyűgözte, így októberben a Forabandit is felléphet a Müpában.

A 2009-ben alakult marseille-i triót sokan multikulturális szupergroup jelzővel is illetik. Tagjai ugyanis az okszitán zene kulcsfigurájának számító énekes-mandolinos Sam Karpienia, a Dél-Kelet Törökországból származó baglama játékos, Ulas Özdemir – aki ráadásul a török Kalan kiadó zenei producere és Kayhan Kalhor zenésztársa -, valamint az iráni ütőhangszeres, Bijan Chemirani.

De mielőtt továbbmennénk a zenekar történetében, érdemes néhány kérdést tisztázni. Mit is takar például az okszitán szó? Ha azt mondjuk provanszál, valószínűleg már többeknek bevillanhat valami. Az okszitán kultúra a középkorban, a trubadúrok idején élte fénykorát, a szó is az ő újlatin nyelvükre utal. Nyelvterületeik azonban sosem képeztek független államiságot. Napjainkban Dél-Franciaországban, az olasz határvidéken és Katalóniában élnek okszitán nyelvet ismerők, számukat 4-5 millió közé teszik. A másik hagyomány, ami meghatározza a zenekar hangzásvilágát a török aşik tradíció. Ők azok a vándormuzsikusok, akik egykor magányosan, énekleve járták Törökországot. Hangszerük a baglama, vagy saz néven ismert hosszú nyelű lant volt.

A zenekar nevének fordítása is az okszitán hagyományok ismeretében lehetséges. A fora „megtagadva lenni” jelentéssel bír, ami azt mutatja, hogy a zenekar megtagadott, periférián lévő csoportok zenei hagyományaival foglalkozik. Ehhez járul a bandit, vagyis a rabló szó, ami azt viszonyulást jelképezi, ahogy a költészetre és a zenére tekintenek.

A trió hangzásvilágát a két tradícióban fellelhető húros hangszerek, a kézzel megszólaltatott ütőhangszerek, valamint az okszitán ének és török kántálás határozza meg. Második albumuk, a Port tavaly jelent meg. Ahogy a címben is utalnak rá, szövegeikkel szimbolikusan Marseille és Isztambul kikötőit kötik össze, a hangzást pedig egy kis pszichedelikus rockkal is megfűszerezik. A kritikusok szerint, míg első lemezükön Kelet és Nyugat zenéjének ilyenfajta ötvözése csupán egy érdekes ötletnek tűnt, legújabb anyaguk bebizonyította, hogy ez a zenei megközelítés igenis életképes. Hogy mennyire, azt októberben a WOMEX-en élőben is letesztelhetjük.