Vannak zenekarok, amelyeket képtelenség műfaji kategóriák közé szorítani. Az észak-morvaországi csellista-énekes duó, a Tara Fuki kétségtelenül közéjük tartozik. Olykor álomszerű, éteri zenéjük a női lélek rejtett zugaiba enged betekintést. És bár kezdetben csak a saját örömükre improvizáltak egy konyhában, mára Amerikában és Európában is népszerűvé váltak, s rendszeresen koncerteznek Magyarországon is. Legutóbb a Budapest Folk Festen léptek fel. A koncert előtt Andrea Konstankiewiczovával beszélgettünk, hogy kiderítsük, mit köszönhetnek annak, hogy 2007-ben első csehországi együttesként mutatkozhattak be a sevillai WOMEX-en.  

 Fotó: Jan Tichy

- Mind a ketten gyermekkorotok óta zenével foglalkoztok. Amikor 2000-ben Brnóban találkoztatok, más-más zenekarokban dolgoztatok. A közös zenélés után rögtön egyértelművé vált, hogy duóban szeretnétek folytatni?

- Amikor Dorota meghallotta a játékomat, azt mondta nekem, gyere, játszunk csak mi ketten. Két csellón, akusztikusan, dob és gitár nélkül. Meggyőzött és elkezdtünk improvizálni. Rögtön nagyon jól éreztük magunkat benne, tényleg mágikus volt. A mai napig sem tudom igazán szavakkal leírni, hogy mit éreztünk akkor. Olyasféle szabadságélményt éltünk át, mint amikor valaki börtönben van, és a szabadulásakor először nyitják ki neki az ajtót. De mégsem gondoltunk arra, hogy koncerteznünk kellene. Összeültünk a konyhában, és játszunk. Senki más nem hallotta, mégis, nagyszerű pillanatokat élünk meg ebben a nagyon intim közegben.

- Kinek köszönhető, hogy mégis kiléptetek a közönség elé?

Hónapokig dolgoztunk így. Az improvizáció mellett fokozatosan elkezdtünk kicsit konkrétabb kompozíciókat is játszani. Mondjuk úgy, dalszerű képződmények születtek. Az akkori barátom belehallgatott az egyik konyhakoncertünkbe, és azt mondta, muszáj fellépnünk közönség előtt is. Persze először ellenkeztünk, de ő folyamatosan "tolt" minket. Akkoriban tényleg azt éreztük, hogy ez a zene csak nekünk érdekes. A közös kincsünk volt, egy nagyon intim dolog, nem olyan zene, amihez a nagyközönségnek kapcsolódni lehet. Addig győzködött minket, hogy végül elvállaltunk egy fellépést, rögtön sikerünk volt. De azt hiszem, pont ez az intimitás lehet a titka a zenénknek.

- Hogyan változott a Tara Fuki zeneisége az elmúlt 15 évben?

- A mi zenénk nagyon kifejező, arról szól, amit érzünk, és nyilván mivel nők vagyunk, leginkább a női lélekhez kapcsolódó érzéseket, érzelmeket fejezzük ki. Ahogy idősebbek lettünk és egyre több tapasztalatunk lett, csökkent a bennünk lévő feszültség. Ahogy helyére kerültek a darabok az életünkben tényleg sokkal nyugodtabbak lettünk. És ez érződik a zenénken is, sokkal bensőségesebb lett. Kezdetben kizárólag improvizációból születtek a dalaink, majd egyre gyakoribb lett, hogy valamelyikünk vitt egy melódiát vagy egy zenerészletet, amin azután együtt kezdünk el dolgozni. Volt, hogy más hangszereket, és elektromos kütyüket is használtunk. Tavaly megjelent Winna című albumunk azonban teljesen akusztikus. Visszatértünk az alap felálláshoz, a két csellóhoz. Tehát az intimitást tizenöt évvel később abban találtuk meg, ahogyan a kezdetekben volt. 

- Ha műfaji kategóriákat emlegetnek veletek kapcsolatban, az leginkább a világ-, a nép-, a klasszikus zene és a dzsessz szokott lenni. Ti hogy szoktátok definiálni magatokat?

Úgy gondolom, nem játszunk besorolható zenét. Ez valóban a mi zenénk, és a mi stílusunk. Megpróbálunk egyediek és eredetiek lenni. Kifejezni akarunk. Néha azzal szoktunk viccelni, hogy egy saját képzeletbeli országunk van, ahol folyamatosan átlépjük a konkrétumokat, a formális határokat. A kettőnk kapcsolódásából egy teljesen új dolog jött létre. Két cselló és ének, ami nem tűri meg az utánzást, az ismétlést, amit már valaki korábban létrehozott volna.  

- A szövegek szerves egységet alkotnak a zenétekkel. Van, hogy verseket zenésítetek meg. A többi közös munka eredménye?

 - Cseh együttes vagyunk, de a szövegek lengyelül vannak, ritkán pedig franciául. Kezdetben egy lengyel költő, Krzysztof Kamil Baczyńsk verseire alapultak a szövegeink. Azután Dorotha  is elkezdett dalszövegeket írni, és egy keveset én is. Baczynsk szövegei nagyon spirituálisak, mélyek. Egy olyan költőről beszélünk, aki a II. világháború alatt halt meg. Nagyon vallásos volt, mélyen hitt  Istenben, sokat írt róla. Ez az egyik dimenzió. A mi szövegeink életközelibbek, szerelemről, szakításokról, egymásra találásokról, barátságokról, a nők életéről szólnak.

- Mára nemcsak Európában, de Amerikában is népszerűek vagytok. Ebben szerepet játszott az is, hogy első csehországi együttesként 2007-ben ti mutatkozhattatok be a WOMEX-en?

- A WOMEX-nek nagy szerepe volt abban, hogy megismert minket a szakma. Nagyszerű alkalom volt arra, hogy személyesen találkozzunk menedzserekkel, fesztivál- és koncertszervezőkkel, fontos „megmondóemberekkel”. Emellett rengeteg koncertet is megnéztünk, kiváló zenészeket ismerhettünk meg. Sajnos, Sevillában elég rossz technikai körülmények között kellett játszanunk, ami egy kicsit paradoxonnak tűnik, hiszen a WOMEX-ről beszélünk. Mégis sok ajánlatot kaptunk a koncert után, de szinte rögtön utána várandós lettem, így a nagy részét vissza kellett mondanunk. Így néhány koncert még közvetlenül a WOMEX után valósult meg, a többi pedig jó pár hónappal később. Ez azt mutatta, hogy nem felejtettek el minket. Egy biztos a WOMEX elképesztően nagy lehetőség minden fellépőnek, amit azonban tudni kell jól kihasználni. Nem elég koncertet adni, nyitottnak kell lenni, sokat kell ismerkedni és beszélgetni.