Van Schiff András repertoárjának egy olyan része – Beethoven 32 zongoraszonátája –, amely külön posztot érdemel mostani sorozatunkban.
Schiff diákkorában csak egy-egy Beethoven művet tanult meg, saját bevallása szerint nem érezte magáénak Beethoven nyelvezetét, még a koncerteken hallott a Waldstein-szonáta sem gyakorolt rá különösebb hatást. Azért a korai felvételei között találunk egy lemezt a kései bagatellekkel, amelyet az egykor Beethoven tulajdonában lévő, most a Nemzeti Múzeumban őrzött 1816-os Broadwood fortepianón rögzített Schiff.
Emigrálása után viszont több mint húsz évig nem nagyon játszott Schiff Beethovent, ekkoriban elsősorban Bach, Haydn, Mozart és Schubert életművével foglalkozott. Azonban egy fontos találkozás, a kiváló magyar hegedűművésszel, Végh Sándorral való megismerkedése végül mégis Beethoven irányába fordította figyelmét. Vele eljátszották Beethoven összes hegedű-zongora szonátáját. „Nagyon sokat tanultam tőle. Beethovent például nagyrészt neki köszönhetem, (...) ő ugyanis alkatilag tudta ezt, és mint kvartett-primárius kívülről-belülről ismerte Beethovent.” További fontos impulzusként hivatkozik Schiff Fischer Annie Beethoven-játékára, valamint a Rudolf Serkinnel való találkozásra.
„Egy ciklus hiányzik még az életembõl, Beethoven zongoraszonátái, úgy terveztem, ezeket néhány esztendõ múlva, ötvenévesen kezdem el.” Ugyanerről a felfogásról, az alázat szükségességéről beszélt Schiff, amikor egy fiatal zongorista egy mesterkurzusra Beethoven utolsó, op. 111-es szonátáját hozta. Schiff, miután végighallgatta a darabot, így reagált: “I played that when I was 50, after I had played all the other 31 sonatas. I would not give you this piece, but we are here, so we’ll do it.”
Itt található egy másik mesterkurzus, ahol Schiff Beethovent tanít:
Schiff részéről tehát egyfajta „komfortzónából kimozdulás” Beethovent játszani, hiszen többször is beszélt arról, hogy Beethoven nyelve nem magától értetődő számára, sőt, valóságos küzdelmet kell folytatnia a zenei anyaggal. „Én természetes Mozart- és Schubert-alkatú zenész vagyok, de Beethoven középső korának heroikus hangjával jócskán akadtak problémáim. Ugyanakkor persze nagyon érdekelt is.” Máshol így nyilatkozott: "Egy zongorista számára sokkal nehezebb megközelíteni Beethovent, mint Bachot, Mozartot vagy Schubertet: az ember úgyszólván születésétől fogva Bach-, Mozart- vagy Schubert-játékos, Beethovent azonban meg kell tanulni."
Schiff számára a 40 és 50 éves kora közötti idő a felkészülés ideje, a szonátáknak a felét ekkor tanulja meg először. Eközben Beethoven többi műveivel is aktívan foglalkozik, így a zongoraversenyeket és a cselló-zongoraszonátákat is előadja – többek között Budapesten is –, előbbieket saját maga vezényletével és a Fesztiválzenekar közreműködésével, utóbbiakat Perényi Miklóssal.
Csak mindezek után vágott bele Schiff az összes Beethoven szonáta egy hangversenysorozatban történő előadásába. A ciklus így 8 koncertet tartalmazott, ahol a szonátákat kronologikus sorrendben játszotta Schiff, így jól kirajzolódik az íve ennek a harminckét darabnak, amelyre Hans von Bülöw óta szokás a zongoristák Újtestamentumaként hivatkozni (az Ótestamentum Bach Woltemperiertes Clavier-ja). Schiff is mindig a darabok egységére hivatkozik interjúkban, mint egy hegység csúcsai, amelyek bár különböző magasságúak, mégis egy hegylánc részei. Budapesten 2004 és 2006 között zajlottak a koncertek, eleinte a Zeneakadémián, majd a Müpában.
Sokat tárgyalt érdekessége volt ezeknek a koncerteknek, hogy a szonátákat Schiff váltakozva Steinway és Bösendorfer zongorákon játszotta, így több esetben mindkét hangszer a színpadon volt, és egyik darab után átült a másik hangszerhez. Közismert, hogy Schiff a saját zongoráin szeret játszani, így a zongoráival foglalkozó cég vezetőjét, illletve a hangszetechnikusát, Angelo Fabbrinit és Rocco Cichellát név szerint is megemlíti a koncertek és lemezek kísérőfüzetében, így jelezve, hogy fontos alkotótársként tekint rájuk.
A szonáták rögzítésére hozzávetőlegesen a ciklus 20 teljes eljátszása után került sor, de nem stúdióban, hanem koncertszerű körülmények között a zürichi Tonhalléban. A lemezeket most már box-setben is lehet kapni, itt olvasható Fazekas Gergely remek kritikája róluk.
Egy egészen páratlan érdekesség is kapcsolódik ezekhez a felvételekhez, amely Beethoven-lectures címen került fel az internetre. A sorozat Wigmore Hall-beli koncertjeit megelőző napokon Schiff hosszú előadást szentelt mindegyik szonátának (egy-egy esetben egy óránál többet is mesél egy darabról), közben a mondottakat bőkezűen illusztrálva zongorajátékával.
Egyedülálló képet kapunk így arról a folyamatról, ahogy egy nagy művész ezekhez a darabokhoz közelít. Nagyon érdekesek Schiff asszociációi, ahogyan elzongorázza mindig azt a Bach-Mozart-Schubert-stb. művet, amelyet valamilyen módon rokonnak talál egy-egy Beethoven tétellel.
És mi következik annál a zongoristánál, aki megtanulja, koncerten eljátssza és lemezen rögzíti Beethoven összes zongoraszonátáját? Hát a Diabelli-variációk.
Zétényi Tamás
