Hangvető

Kurtág a házban

2017. június 27. - Hangvető

Szó szerint - Kurtág György ugyanis a Budapest Music Center épületében él és alkot, ahol a világ legrangosabb jazz és kortárs klasszikus zenei kiadója, az ECM terjesztői találkozóján vett részt a Hangvető.  A legújabb kiadványokról, a kivételes szakmai eseményről és a frissen kiadott Kurtág albumról is olvashattok.

10011723_808098119210144_172706128_o.jpgKurtág Márta és Kurtág György a BMC-ben Fotó: BMC

 

Az ECM találkozóján olyan résztvenni, mint egy exluzív klubtagság: világszínvonalú zenét hallgathat az ember nemzetközi profik szűk körében. A szakmában félistenként tisztelt ECM alapító-tulajdonos-producer, Manfred Eicher is megjelent, szikrázó jelenlétével és szuggesztív gesztusaival leginkább egy modern Lisztre emlékeztetett, és mindenki kicsit egyenesebben ült a BMC zenei könyvtárának székein. A világon egyedülálló, hogy egy kiadó szinte minden albumának megalkotásában részt vesz az a producer, aki inkább szellemi vezető - az a bizonyos ECM-hangzás egyértelműen Eicher műve.

Ha lehetséges, még nagyobb áhítat övezte a napokban kiadott, öt évtized kórusra és zenekarra írt műveit felvonultató Kurtág album bemutatását, tapintható volt a magyar zeneszerző iránti tisztelet. A karnagy Reinbert de Leeuw hosszan mesélt a felvétel kihívásairól: mindenben Kurtág véleményét követték, és szinte szállóigévé vált a mester leggyakoribb reakciója: "Nein!". Isteni szerencse az is, hogy rátaláltak Gerrie de Vries énekesnőre,  - Kurtág ugyanis kimondottan Monyók Ildikónak írta a dadogó, botorkáló, az elemi szorongást zenére fordító 'What is the Word' opuszt, de Vries azonban megvalósította azt a minőséget, amit Kurtág belső hangja diktált. 

kurtag_borito.jpgAz új Kurtág album borítója © ECM

Az ECM több magyar művésszel is dolgozik: A találkozót Snétberger Ferenc szóló koncertje nyitotta meg, általános tetszést aratva (itt olvashatjátok a tavasszal megjelent 'Titok' album ajánlóját), de Schiff András, Eötvös Péter és Boros Zsófia is szerepel az ECM művészek sorában. A Hangvető webshopjában megrendelhető az összes magyar vonatkozású, vagy "simán csak" világszínvonalú jazz és kortárs komolyzenei kiadvány, hírlevelünkre feliratkozva pedig rögtön értesülhettek a legújabb különlegességekről.

img_3308_2.JPGPetter Eldh, Django Bates, Peter Bruun, Jeremy Farnell(manager) & Heino Freiberg (ECM)

 

Az esték igazi jazz-csemegét tartogattak a BMC közönségének: vasárnap Björn Meyer szólókoncertjét hallgathatták, hétfőn pedig Django Bates triója lépett fel. Mindkét koncertet elmélyült zeneiség, üdítő meglepetések és inspiráló hangulat jellemezte, megelőlegezve az ECM tarsolyában rejlő, az őszi szezonra tartogatott kiadványokat. Ráadásul a legendás kiadó jövőre ünnepli félévszázados fennállását - érdemes lesz követni munkájukat, amiről mi is rendszeresen tudósítunk.

bhp_528.jpgBjörn Meyer koncertje a BMC-ben fotó: Hrotkó Bálint/BMC

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hangveto.blog.hu/api/trackback/id/tr1512623659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása