Hangvető

Afrikai nők Ljubljanában

2015. június 03. - Hangvető

A napokban voltam a ljubljanai Druga Godba fesztiválon, amelyik az egyik legjobb boutique-fesztivál a környéken. Ez a boutique egy kicsit maníros, de elég jól leírja, hogy ez egy kicsi, de nagyon jó ízléssel összeállított esemény, mivel többé-kevésbé egyetlen ember, Bogdan Benigar barátom ízlését tükrözi. Ez nem csak arról szól, hogy neki jó ízlése van, hanem hogy egyedül dönt, nem kell kompromisszumokat kötnie, nem bizottság tervezi a lovat. Így van érezhető koncepció, idén elsősorban női előadókat hívott. Akik közül főleg Noura Mint Seymali varázsolt el, róla lesz leginkább szó most.

iphone_2014-09_2015-05_750.JPG

Szóval mit jelent, hogy boutique? Például azt, hogy nincs tömegnyomor. A legnagyobb koncertre kb 250-en fértek be, a Ljubljana közepén álló Cankari Dom tetőteraszán. Az épület ronda, de azért egy tetőterasz a hetediken, az elég jó helyszín. Itt játszott a nyitóesten a Nyugat-Szaharai Aziza Brahim, akiről már a decemberi Müpa-koncertje okán nem csak hogy írtunk, de még szelfiztünk is (illetve ő velünk, ő akarta, eskü!). Az ő müpás koncertje sokkal jobb volt, most kicsit erőtlennek tűnt, de azért ő még gyengébb formában is elég jó. A másik helyszínen, egy külvárosi moziban volt még Hindi Zahra (Beautiful Tango, tudjátok) és Tune Yards, egy romkocsmában pedig a libanoni Yasmine Hamdan. Nekem mindkettő sokkal jobban bejött lemezen, mint élőben, talán mert mindketten színésznők is, és én nem szenvedhetem a színpadiasságot, legalábbis ha eléri azt a mértéket, amit már észre veszek. (És még a kis világzene-rendőr is joggal horgadhatna fel bennem, mert rockos színpadi hangszerelésekben szinte minden egyedi ízük elveszett). És volt még a Sons of Kemet, ami viszont annyira jó, hogy mindegy is, hogy világzene-e (egyébként mindennél mindegy, ha elég jó): két dob, szaxofon, tuba – tökéletesen nonszensz felállás, miközben meg egyáltalán nem, hanem egy lecsupaszított fanfara rezesbanda. (Ben Mandelson, a Womex alapítója beszélt rá, hogy maradjunk hajnalig és nézzük meg és nagyon megérte. Vele többek között ezért is nagyon jó fesztiválozni, meg mert – amellett, hogy élő legenda – okos és vicces. És hát eredendően azért mentünk Ljubljanába, hogy Bennel és Chris Eckmannel, az év kiadója elnyerő Glitterbeat vezetőjével okoskodjunk a koncertek előtt). A lenti képen a Sons of Kemet látszik.iphone_2014-09_2015-05_761.JPG

A legnagyobb élmény azonban a mauritániai Noura Mint Seymali-ék voltak, beleértve a férjét is. Amikor tavaly, nagyjából egyidőben Aziza Brahiméval, megjelent a lemezük, Azizáé sokkall jobban tetszett, és nem csak nekem, általában is jobb volt a megítélése. Élőben látva viszont teljesen átértékeltem és azóta a lemez jobban átjön, hozzá tudom rakni a személyiséget, ami addig megfoghatatlan volt. Mauritánia minden tekintetben elég furcsa képződmény és mint szinte minden országban, a zenéje tükrözi a társadalmi, történelmi, földrajzi hátterét. Nyugat-Afrika, de mégsem, Észak-Afrika, de az sem igazán, gyarmati szempontból spanyol és francia hatás is érte. Ezek is a főbb összetevők: nyugat-afrikai hagyomány, berber, al-andalúz és mór hatásokkal.

Nyugat-Afrika zeneileg az egykori Mande Birodalom területét jelenti. Ennek középpontja, utódállama Mali, de benne van Szenegál, Elefántcsontpart, Gambia, Burkina Faso, Guinea, Bissau-Guinea. A későbbi Mauritániának viszont csak egy vékony déli sávja tartozott ide. Ez azért fontos, mert az egykori nagy birodalom területei zeneileg ma is egy egységet képeznek: ez a jelik (griot-k) földje, a zenészcsaládoké, ahol a zenészek külön kasztot képeznek és már évszázadokkal ezelőtt hivatásosok voltak, a közösség tartotta el őket. A családoknak így nem csak lehetőségük, hanem feladatuk is volt a zenélés, mindenféle társadalmi funkcióban: családi és közösségi ünnepeken, történetmondóként, mulattatóként, hírvivőként, tanítóként. A nagy dinasztiák szinte mindig egy hangszert vittek: a Diabaték jellemzően korások (a mai családfő, Toumani a legjobb a műfajban), a Kouyate-k ngonisok (a mai családfőről, Bassekou-ról nemrég írtunk) és még sok-sok ilyen van. Mauritániában is így működik ez, Noura és férje is jeli-családból származnak.) A Mande Birodalomnál egyetlen államalakulat semmi sem volt nagyobb hatással a moden zene történetére, talán csak az Oszmám Birodalom katonazenekarai hasonlók. Ebből a kettőből együtt levezethető minden, amit ma könnyűzenének nevezünk. (Ez most talán kicsit elnagyoltnak hangzik, majd egyszer kifejtem.)

Nyugat-Afrikából megvan tehát a jeliség, és részben a hangszerek. A dallamokban viszont nagyon sok a berber és mór hatás, az énekben pedig még arabesque jellegzetességek is vannak. A koncert után Noura azt mesélte, hogy a hassaniya nyelvben (ami a beduin helyi beszélt formája, írásos alakja nincs) van egy szó a zenére, ami azt is jelenti, hogy „minden belül”, hogy minden benne van, az egész történelmük a jeliktől a gyarmatosításon át a sivatagi nomád életmódig.

Noura ardinon játszik, ami viszont csak Mauritániában használt hangszer és ami különleges benne, hogy ez csak nők által játszott hangszer. A felépítése kicsit hasonlít a korára, de kisebb és kevesebb, de keményebb húrja van. Akár ritmushangszerként is használható, ami akkor szokott előjönni, amikor egy tidnittel duóban játszanak. A férje, Jeiche Ould Chighaly ugyanis tidniten játszik, elképesztően, nyersen is nagyon szép harmóniákkal, denéha megnyávogtatja, torzítja, az is a helyén van. A tidnit ugyanaz mint a ngoni, csak ez a mauritániai hassaniya megnevezés a hangszerre. Általában esküvőkön és egyéb családi ünnepeken ez a szokásos tradicionális felállás: férj és feleség (esetleg báty és húg) duóban, a fiú tidniten, a lány ardinon játszik. Érdekes, hogy ugyanez a gyimesi magyarokra is jellemző volt, ahol gyakran a hegedű-gardon duókban a férj hegedült, a feleség gardonozott (mint például Zerkula János és Fikó Regina), ahol a gardon ugyebár szintén ütőhangszer. Mindenesetre mióta külföldön is játszanak, azóta kevesebb esküvőt tudnak vállalni és kezdi felütni a fejét a konkurencia, mondta Jeiche. Nouakchottban, a fővárosban egyébként szombaton vannak az esküvők, míg Bamakoban vasárnap és ott is ugyanígy zenélnek egyébként nemzetközi hírnévvel bíró zenészek esküvőkön a mai napig (lásd még Amadou és Mariam Dimanche a Bamako című lemezét).

Hogy miért is lett női hangszer az ardin, azt Noura sem tudta megmondani. „Ez a hagyomány, egyszerűen csak így lett. Férfi és nő így tud együtt zenélni”. A jó hír, hogy Noura Mint Seymali lesz a Szigeten is, de aki nem bírja addig, az például Poznanban már egy hét múlva megnézheti.

Itt találtok néhány képet, a hangszerről is. Bónusz kisbabával!

 

iphone_2014-09_2015-05_751.JPG

iphone_2014-09_2015-05_752.JPG

iphone_2014-09_2015-05_754.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://hangveto.blog.hu/api/trackback/id/tr317513684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása