“Ideje volna végleg a helyére tenni ezt az egész művészházaspár-kérdést. A témához kapcsolódóan naponta hallunk rosszindulatú csipkelődéseket, hűvösen objektív megjegyzéseket, nem ritka az áltapintatos közösségvállalásba burkolt közöny, de bizonyos gondolatok elhallgatása sem. (…) Tudomásul kell venni, hogy a házasság nem puszta életforma; amíg tart és működik, egyben megbonthatatlan – hogy mennyiben szükségszerű, ez most mellékes – közösséget jelent a felek közt. Tetszik, nem tetszik, két világ olvad eggyé, s ebben a közegben a házastárs ilyen-olyan szinten akarva-akaratlan beépül a másik fél egyéniségébe, világképébe, nemkülönben – értelemszerűen – a produktumaiba is. (…) Teljesen természetesnek, magától értetődőnek kell tekinteni a tényt: amennyire Kurtág Márta – papíron előadóművészként, de gyaníthatóan ezt a szerepkört jóval meghaladva – voltaképpen társalkotóként vesz részt a Kurtág-kompozíciók genezisének, kialakításának és utóéletének folyamatában, annyira „van jelen” Kurtág György egyénisége is felesége zeneiségében, produkcióiban.”

Kocsis Zoltán ír így Kurtág Mártáról a Holmiban megjelent Igazság és becsület című, Kurtág Márta Beethoven Diabelli-variációiról készült CD felvételével foglalkozó kritikájában.

“A búcsúról nekem az jut eszembe, ahogyan megtudtam anyám halálát. (…) Anyám elutazott nyaraltatni a gyerekeket és közben sárgaságot kapott. Apám ennyit meg is írt nekem levélben. Én akkor, 1946-ban, már három hónapja a nagynénéméknél laktam Budapesten, és ez alatt egyetlen levelet sem írtam haza. Ez a mulasztásom a mai napig fáj. Abban a levélben azt is megírta, hogy anyám két napig nem volt tudatánál. A levelet egy repatriált orvos hozta magával. Félénkem megkérdeztem tőle, hogy sokáig fog-e tartani ez az állapot. Brutális válasza sokként ért: - Most már nem. Két hete meghalt. (…)
Azon a héten, amikor anyám haláláról értesültem, jelent meg Márta az életemben. Mintha anyám küldte volna, maga helyett. ”

Kurtág Márta innentől kezdve hat évtizeden

át társa Kurtág Györgynek, műveinek első hallgatója, és úgy tudni, kíméletlen kritikusa — és mint ilyen legfőbb, és legmegbízhatóbb támasza.

 1993-ban Kurtág Rückblick címen összeállított egy kompozíciót, amelyben több, kisebb darabját — régieket és újakat — fűzött össze egy ciklussá, zongorára, nagybőgőre, klarinétra és trombitára. Ez a “megkomponált” koncert egy folyamatot indított el, innentől kezdve kezdtek megjelenni a Kurtág (vagy mások) által összeállított műsorok, amelyekben egymás után váltakoznak a Kurtág tételek, átiratok és adott esetben más szerzők darabjai.

A Kurtág házaspár eleget tevén a megszaporodó külföldi meghívásoknak, ilyen módon összeállított négykezes műsorokkal lép fel azóta. Az egyik legszebb felvétel a zenélésükről is egy ilyen koncerten készült:

A Guardian így ír erről:
Egy, a nyolcvanas éveik közepén járó pár – 65 éve házasok – zongoráznak. A kezeik, amelyek simák, fényesek és nem ráncosak – mintha csak az évtizedek nem nyomot hagynának rajtuk, hanem ellenkezőleg, megtisztítanák őket – nem annyira játszanak a billentyűzeten, mint inkább csak hangzásokat varázsolnak elő belőle. Játékuk feloldja a különbséget közöttük és a hangszer, illetve egymás között is. A karjaik keresztbe-kasul fonódnak, mintha a négy kéz egyetlen játékosé lenne; a gesztusaik, és a tátott szájú rácsodálkozás és odaadás a zenéért (ami a férj zenéiből, illetve az ő Bach átirataiból összeállított sorozat), a mosolyaik egymásra, mind-mind megejtően hasonlóak. Még külsőleg is hasonlítanak, a szemüvegeikkel, rövid, szürke hajukkal, vagy a testtartásukkal a zongoránál. Amit itt láthatunk az egy privát, intim zenélés, ami egy csoda szintjére van emelve. Ez az egyik kincse a 20. és 21. századi zenének.

The New Yorker:
Nem volt még olyan zeneszerző, aki ennyire meggyőzően közelítette meg az elmúlás érzetét. A zene mégis tovább szól, tele sírással, nevetéssel, moraljó hangokkal, mintha csak egy zenélő dobozt hallanánk, amelynek egyes darabjai már nem mozognak. Végezetül Kurtágék Bach “Gottes Zeit ist die allerbeste Zeit” kantátájának a nyitótételét játszották, ami – hogyan is mondhatnám – az egyik legszebb dolog, amit valaha hallottam.

Az interjúrészletek Varga Bálint András Kurtág szöveggyűjteményéből származnak.

Zétényi Tamás

Az evangélikus egyházban él egy nézet, miszerint Bach valójában az ötödik evangelista. Dobszay László, kiváló zenetudós, Kurtág közeli barátja is többször felhívta rá a figyelmet, hogy érdemes, sőt kötelező mindenben a tökéletességre törekedni, hiszen az elérhető, nézzük csak meg Bach zenéjét, az tökéletes.

Amennyiben egy darab tökéletes, az azt is feltételezi, hogy már nem lehet javítani rajta. Mégis, amikor meghallgatom Kurtág átiratában a Gottes Zeit ist die allerbeste Zeit kantáta nyitó Sinfoniáját, az Actus Tragicust, akkor az az érzésem, hogy az oktáv-távolságba szétírt frázisnál Bach is helyeslőleg mosolyogna.

Dresch, Lukács Miklós, Buika, Haydamaki. Ezek a fénypontjai a következő hetek budapesti világzenei koncertéletének, de ez messze nem a teljes lista. Péntektől csütörtökig minden egyes napra mondunk egy koncertet - és csakis egyet, amire garantáljuk, hogy érdemes elmenni. Jövő héten jön a következő adag!

Magyar, román, német, angol, francia, orosz, ógörög. 

Pilinszky János ír egy verset a francia romantikus költőről, Gerard de Nervalról. Közben Kurtágot megihleti Kocsis Zoltán játéka egy Bach zongoraverseny lassú tételében, így ír neki egy darabot — szóló csellóra, Perényi Miklósnak ajánlva, ami viszont egy Bach csellószvit tétel parafrázisa. Tudtuk követni?

Monyók Ildikó országos ismertségű színésznő és táncdalénekes volt, amikor egy buszbalesetben szerzett agysérülés miatt elvesztette a beszédkészségét. Évek rendkívül kitartó és szívós munkájával tanult meg újra beszélni.

A fent felsorolt három tény mind azzal kapcsolatos, hogy Kurtág György egészen hihetetlenül bensőséges viszonyt ápol a nyelvekkel, a szóval, a megszólalással.

Az első pont felsorolása azokat a nyelveket takarja, amelyeket Kurtág élete során megtanult és megzenésített. Így emlékezett vissza a nyelvtanulásra: “(…) Felician Brinzeu, a lugosi líceum tanára. Ö volt életemben a pedagógus (…). Második gimnáziumban, egy ötvenes létszámú, nagyrészt parasztgyerekekből álló osztálynak úgy tanította meg három hónap alatt a román nyelvtant, hogy nem osztáyozott, folyton megbeszéltük az anyagot. szinte társasjáték volt az egész. Jól szórakoztunk, és egy életre megjelenítette számomra, hogy mi egy nyelv szerkezete.”

Egy vázlatos felsorolás a megzenésített szerzőkről:
magyar: Bornemisza Péter, Gulyás Pál, József Attila, Károlyi Amy, Bálint István, Pilinszky János, Tandori Dezső, Esterházy Péter
orosz: Lermonotov, Blok, Jeszenyin, Cvetajeva, Mandelstam, Akhmatova, Dalos Rimma
román: colindă-szövegek
német: Franz Kafka, Hölderlin, Georg Christian Lichtenberg, Ellen Lösch
angol: Beckett
francia: Beckett (mindkét nyelven írt)
ógörög: Szokratész, Hérakleitosz, Szapphó, stb

Kurtág instrumentális zenéjét is a közlés, kommunikáció vágya hatja át. Amikor irodalmi szövegeket zenésít meg énekkel, akkor ez a kommunikáció úgy zajlik, mint amit már a Bornemiszánál írtuk: a zene itt a szöveg mélyrétegeihez próbál lehatolni, azokat magyarázni, kontextusba helyezni. Néha a szöveg nem is énekelve jelenik meg, hanem, csak mint egy mottó, ilyen a bevezető második pontjában említett Pilinszky János Gerard de Nerval-ja.

A harmadik pontról: Kurtág értesülvén Monyók Ildikó balesetéről és a heroikus küzdelemről, hogy újra megtanuljon beszélni, darabot írt Samuel Beckett What is the Word című verséből. Ebben a szóló egy énekbeszéd, ahol szavakat, szótöredékeket, kell dadogva iszonyatos erejű küzdelemmel kimondani – küzdve a létért, harcolva a folytatásért, minden további szóért, szótagért.

„Mi - is - a - szó - hi-á- ba-va-ló hi-á-ba-va-ló-nak - hoz-nak - hoz - mi - is - a - szó - hi-á-ba-va-ló et-től hi-á-ba-va-ló - mind-et-től a-dott hi-á-ba-va-ló ad-va mind-et-től lát-ni-va-ló”...

Király Csaba visszaemlékezése Monyók Ildikóra szépen dokumentálja ezt a küzdelmet.

Végezetül három tanulmány: az első Papp Márta kiváló írása az orosz kórusokról, Tandori Dezső: Kurtág Györgynek, illetve egy tanulmány a Kurtág által megzenésített haikukról.

Az interjúrészletek Varga Bálint András Kurtág szöveggyűjteményéből származnak.

Zétényi Tamás

Amikor a már említett Leos Janáceknek a Jenufa című operája meghozta az áttörést, 54 éves volt — még fél tucat operát, és egy életműnyi egyébb zenét is írt ezután. Kurtág Györgynek a Truszova sikere által 55 éves korában meghozott világhír a “Vándoréveket” hozta el; miután 1993-ban véglegesen feladta állását a Zeneakadémián, egyre több külföldi felkérést, rezidens munkát vállalt, és a kétezres évek közepéig gyakorlatilag meg sem állt.

Így 1993–94-ben dolgozott a bécsi Konzerthausban, 1994–96 között a Hágai Konzervatóriumban,  ahol többek között az Orlando Trióval hozott létre lemezt és koncerteket. 1999-ben Franciaországba invitálta a párizsi Conservatoire, a Cité de la Musique és a Festival d'Automne a Paris, majd 2001-ben Franciaországban is telepedett le, ahonnan csak pár hónapja tért vissza Magyarországra – immár véglegesen.

Külföldön mindenütt kompolnált felkérésekre, illetve zenészekkel foglalkozott, a saját darabjait is betanítva. Így született meg például a hollandiai évek alatt ez a lemez, amelyen a vonósokra írt pár apró darab nekünk személyesen az életmű egyik legkedvesebb része.

A világ legjobbnak tartott zenekara, a Berlini Filharmonikusok rezidens zeneszerzőjeként írta a STELEt, illetve a Grabstein für Stefant, a párizsi pszichológusa, Marianne Stein férjének emléket állítva.

Most, hogy a Kurtág 90 ilyen méltó módon meg volt ünnepelve, érdemes egy pár sor erejéig bemutatni Gőz Lászlót, a BMC igazgatóját, aki fáradhatatlan munkájával évek óta segíti többek között a Kurtág házaspárt a koncertszervezéstől akár egy fesztivál létrehozásáig. Itt olvasható egy interjú, amely a 80-ik születésnap körüli eseményekről szól.

“A jelentős művészek kései stílusa nem a gyümölcsök érettségéhez hasonló." Ezzel a mondattal kezdi Theodor W. Adorno a kései Beethoven-stílusról szóló rövid esszéjét. Halász Péter egyik esszéjében a következő kérdést teszi fel: “A kései stílusnak általában jellemzője a koncentráltság, a végső dolgokra való összpontosítás. Mitévő legyen azonban egy olyan alkotó, aki egész életében mást se tett, csak a legalapvetőbbre koncentrált?”

Ugyan biztosan érezhető, hogy létezik a kései Kurtág, mint stíluskorszak, de hogy ez pontosan mi, mikortól számítjuk, stb azt majd csak évtizedes távlatból lehet megítélni.

Ugyancsak izgalmas véleményünk szerint egy gondolatkísérlet, amit ezen a ponton talán érdemes mindenkinek végiggondolnia: vajon hogyan alakult volna az életük és a pályájuk, ha 1956-ban Kurtág György emigrál nyugatra, viszont Ligeti itthon marad.

Zétényi Tamás

“Ígéret Kocsis Zoltánnak: lesz zongoraverseny” így szól Kurtág op. 24-es Kafka-Fragmente című hegedű–ének darabjának ajánlása. De hogy jön egy ilyen kamara duó egy zongoraversenyhez?

Kurtág saját bevallása szerint mindössze két alkalommal tudta nagyon előre, hogy milyen darabot akar írni, egyfelől a 24 antifona, másfelől a fent említett zongoraverseny esetében. Mondanunk sem kell, hogy ez az a két kompozíció, amely ezek után soha nem készült el. Kurtág saját bevallása szerint a Kafkát csak mint “egy tiltott eledelt nassoló kisfiú” írta, majd “semmi más kompozíciós tervre nem tudok már gondolni, csak a Kafka szövegek megzenésítésére”.

Így készült tehát a Kafka-Fragmente, az életmű egyik csúcspontja, amely egy egyórás 40 kis darabból álló ciklus szopránra és hegedűre, ahol a szövegek Kafka naplójából és leveleiből származó töredékek. A darabból több rendezés is készült, többek között az egyik nemzetközileg legismertebb operarendező, Peter Sellars által.

Jó alkalom ez a darab, hogy pár gondolatot elolvassunk Kurtág saját szavaival komponálási technikájáról:

“Komponálni mindig csak akkor tudtam, ha elég jóban tudtam lenni önmagammal, ha el tudtam fogadni azt, amilyen vagyok – ha valami világnézeti egységet találtam.”

“A formák, amikkel furcsa viszonyban vagyok, mert egyáltalán nem tudom hogy … A formákat nem látom, és nem is emlékszem rájuk, hanem a közelükben biztonságban érzem magam. A görcsös ágak tekervényeibe bele tudok kapaszkodni anélkül, hogy ezt reprodukálni tudnám. Ezek a tekervények egy struktúraigényt is adnak a zenében.

Igen, az igény… Thomas Mann-nál egyébént ez egy visszatérő motívum. A Schiller-novellában, a Schwere Stundéban meg az egyik Katia-levélben írja, hogy a tehetség szinte nem több, mint egy igény. S hogy a tehetség nagyon súlyos teher az emberen. Számomra ezt jelenti az ágtekervények sűrűsége. Egy József Attila-sor: “Tar ágak szerkezetei tartják az üres levegőt” számomra ez realitás és program.”

“Ártatlanok vagyunk abban, ha sikerül valami, mint ahogy abban is, ha nem sikerül. Időnként azzal az élménnyel megyek haza Budaligetről, hogy valami egészen nagyszerűt találtam – és nem az. Máskor két perc alatt megszületik valami, amin soha többé nem kell változtatni – például az Irgalom, édesanyám. Felírtam ceruzával, és azóta egy hang sem változott rajta. (…) Néha véletlenül sikerül valami jót csinálni a semmiből. De nagyon sokszor nem.”

“Varga Bálint András: (…) azt akartam kérdezni, hogy mennyire játszik nálad fontos szerepet a tudatalattid, az ösztönös, az alkotás során.
Kurtág: Más se játszik. Az okosságommal soha nem megyek semmire. Ezt mondtam már egyszer Neked: ha tudom, hogy valamit hogy kell megcsinálni, ilyen forma lesz, ilyen variációk vagy ilyen szisztéma, akkor rendszerint nem írom meg.”

Az interjúrészletek Varga Bálint András Kurtág szöveggyűjteményéből származnak.

Zétényi Tamás

Ki lehet-e jelenteni egy adott pillanatban, hogy ki a világ három legjobb komponistája? Vitatkozott volna valaki azzal, mondjuk 1790-es években, hogy Haydn, az akkor már elhunyt Mozart és a fiatal Beethoven a világ legjobbjai? Bizonyára igen, úgyhogy emlékezzünk meg II. Frigyes Vilmos porosz királyról, aki ettől függetlenül rendelt mindhármuktól darabot, ezzel írván be magát az egyetemes zenetörténet lapjaira.

Véleményem szerint az a páratlan helyzet állt elő, hogy Ligeti, Kurtág és Eötvös Péter, három Erdélyben született magyar komponista a fent említett triászhoz hasonlóan a világ legjobbjai. …és akkor II. Frigyes Vilmos mintájára meg kell említeni például az Amadinda ütőegyüttest, vagy Perényi Miklóst, akinek mindhárman írtak darabot.

Ezen a ponton be kell mutatni Eötvös Pétert, aki napjaink első számú operakomponistája. Eötvös a nyolcvanas évek elején Párizsban dolgozott, az IRCAM-nál (Institut de Recherche et Coordination Acoustique/Musique), az akkori idők vezető avantgard zenei központjában, melyet Pierre Boulez alapított és vezetett. Az IRCAM rezidens együttesének, az Ensemble InterConteporiannek volt a zenei vezetője. (Eötvös itt mesél kettejük kapcsolatáról részletesebben). És miután felhívta Boulez figyelmét a Bornemisza-concertóra, Boulez az akkoriban jószerivel ismeretlennek számító Kurtágtól darabot rendelt.

Ez a darab, A megboldogult R. V. Truszova üzenetei, op. 17 ciklus (szoprán hangra és kamaraegyüttesre) meghozta az 55 éves Kurtág számára a világhírt. A mű témája az, ami teljesen hiányzik a Bornemiszából: a szerelem.

Így emlékezett Csengery Adrienn, a darabot bemutató énekesnő egy írásában a darab keletkezéséről:

“Valamikor 1980 õszén ismeretlenül felhívott telefonon – éppen nem voltam otthon, anyósommal beszélt –, szeretné megmutatni a legújabb, szoprán hangra írt mûvét, mert Mihály András szerint el tudnám énekelni. Akkor már ismertük Kurtág nevét, ott tapsoltunk férjemmel együtt a Zeneakadémián, az Új Zenei Stúdió tisztelgő koncertjén is, úgyhogy boldog voltam a megtiszteltetéstől. A megbeszélt időben felmentem hozzájuk, Kurtág leült a zongorához, s zongorakivonat nem lévén, partitúrából énekelte, játszotta a mintegy negyven perces, kamaraegyüttessel kísért orosz nyelvű dalciklust, olyan hihetetlenül tökéletes előadásban, hogy abban a pillanatban elhatároztam, eléneklem, megtanulom, ha belehalok is”

A darabról és bemutatójáról számos további érdekességet tartalmaz Balázs István kiváló interjúja Csengeryvel, amely eredetileg a Holmiban jelent meg, és most ebben a kötetben olvasható.

Kurtág ettől kezdve Pierre Boulezzel annak haláláig szoros kapcsolatban maradt, amit több darab és írás is bizonyít.

Zétényi Tamás

“Volt egy gyors kézfogás, meg egy “Jó napot”. És akkor egyből a tárgyra tértünk. Semmi bemelegítés, vagy a zongorához hozzászokás. Csupán három hangot játszottam a legelső órám elején, amikor felkiáltott: “Nem, nem, nem, nem, nem!” Kurtág György növendékei a legkritikusabb hallgatásnak voltak kitéve, amit valaha is megtapasztalhattak; minden egyes hangnak van oka, és azt a játékosnak kötelessége megérteni.”

Amellett, hogy Kurtág György egyre ismertebb és elismertebb lett zeneszerzőként, sokáig a Zeneakadémián tanított, először zongorát, majd kamarazenét. (Jellemző módon – Bartókhoz hasonlatosan - zeneszerzést sosem tanított). Azok névsora, akik életük legmeghatározóbb tanáraként hivatkoznak rá, köztük Schiff András, Kocsis Zoltán, Csalog Gábor, Weiner Leó növendékeinek névsorához hasonlatos. Később már csak korlátozottan vállalt munkát a Zeneakadémián, részben zeneszerzői munkája, részben a megsokasodott külföldi meghívások miatt. A leghíresebb kamarakurzusokon a világ zenei elitjét taníthatta az angliai Prussia Cove-tól, az amerikai Marlboron át szinte minden európai nagyvárosig. Így lett a nemzetközi zenei élet fontos viszonyítási pontja, akihez rendszeresen elzarándokol egy-egy zenész vagy vonósnégyes megmutatni egy darabot.

Steven Isserlis, korunk legjelentősebb csellistája a Kurtág születésnapja alkalmából tegnapi posztjában a művész tanításáról írt.

Ha van ember, akit ezen a ponton feltétlenül meg kell említeni, az Rados Ferenc, Kurtág kortársa. Kurtág zeneakadémiai kollégájaként indult, és ma ő is hasonlóan karizmatikus tanáregyéniség, aki ugyanúgy a legnagyobb nemzetközi fesztiválokon tanítja rendszeresen a világ legismertebb zenészeit. Ugyanakkor rá kevesebb rivaldafény esik, hiszen nem komponál, és Kurtághoz hasonlóan nehezen megközelíthető ember.

Szinte mindenkinek vannak anekdotái, mert a bevezetőben említett kérlelhetetlen mérce: maga a mű – etikai alapállás, mint komponáláskor. Ha van valami, amiben még nehezebb megfelelni: amikor Kurtág a saját darabjait tanítja be. Csalog: “Megtanultam tőle, hogy a szándék, akár a lehetetlen akarása is fontosabb, mint az, ami megszólal. Mert a szándék átjön minden médiumon keresztül.”

Mai napig legendás, hogy Kocsis “Csókolom Gyuri Bácsi!”-val köszön, Schiff András egy egész fejezetet szentelt neki könyvében, Csalog Gábor egy interjúban mesél a közös munkáról, egy külföldi diákjára, Rachel Beckles Wilsonra pedig olyan hatással volt, hogy ő később két monográfiát is írt Kurtágról (a könyvekről Dalos Anna recenziói itt és itt).

Az interneten amúgy található pár rövid videó, ahogy Kurtág zenészekkel dolgozik, de ezt így persze nem igazán lehet átélni.

Legendás az is, hogy amikor Kurtág egyre ritkábban Budapesten jár, akkor a fiatalabb generáció egy koncerttel szokta köszönteni. Ilyenkor a koncert végén többször előfordult, hogy a színpadon spontán mesterkurzust tartott a művei előadásáról – bár ez ijesztően hangozhat, de valójában a zenészeknek és a közönségnek is örök emlékül.

Schiff András: “Emlékszem, volt, hogy feladott egyik óráról a másikra Schubert-dalokat. A Der Zwerget (A törpe) meg a Suleikas erster Gesangot (Zulejka első dala). Tizennégy évesen igazán vért izzadtam vele. Először én játszottam és Kocsis Zoli énekelt, aztán cseréltünk. Utána ki-ki kísérte a maga éneklését. Kurtág pedig csiszolgatta a hangzást, magyarázta a szöveg és a zenei hangok összefüggését. Új dimenziókat nyitott meg. Fanatikus volt, és sikerült bennönket is magával ragadnia.”

A bevezetőben Rachel Beckles Wilson visszaemlékezését olvashattuk első órájáról Kurtággal, a Schiff András idézet pedig ebben a könyvben található.

Zétényi Tamás

“Az 1973-as év egyébként is fontos volt: sürgönyben értesítettek, hogy megkapom a Kossuth-díjat. Akkor már évek óta nem tudtam komponálni, kínlódtam a bénultságomnak ebben a reménytelen állapotában, és nem tudtam örülni a kitüntetésnek. Fiam figyelmeztetett: nem tehetem meg Mártával [Kurtág felesége], hogy a díjjal járó pénzből nem viszem el Olaszországba. Úgy éreztem, hogy piszkos lélekkel (hiszen évek óta nem dolgoztam) nem érdemlem meg ezt az utat. Végül is beadtam a derekamat. Firenze és Assisi azután életre szóló impulzusokat adott, Peskó Zoltánnal pedig Bolognában megittam egy csésze kávét, ami másfél évre felébresztett. Olaszország, majd az azt követő erdélyi út meghozta a szabadulást az alkotói válságból: hazatérve elkezdtem írni a Játékokat.”

A Játékok is egy szimbolikus újrakezdés (bár Kurtág nem adott opus-számot ennek a sorozatnak), egy olyan folyamaté, amely azóta is fonálként húzódik végig az életművön. A tételek eredetileg Teőke Marianne felkérésére egy zongoraiskola részeként íródtak. A legismertebb (magyar) zongorapedagógiai mű, Bartók Mikrokozmoszával ellentétben itt inkább a zongoramozgás egy-egy elemét veszi ki Kurtág és vizsgálja meg minden szögből. Olyan gyakorlatok ezek, amiket a kisgyerekek is szívesen játszanak; nem véletlen, hogy Kurtág szerint „egész életünk nem más, mint egyetlen zarándoklat, hogy visszaszerezzük a bennünk elveszett gyermeket.”

Azonban az azóta is folyamatosan készülő sorozat hamarosan nem pedagógiai célú művekkel is kiegészült. Vannak ún. üzenetek, barátoknak, kollégáknak születésnapokra, vagy “in memoriam” írt darabok. Több tétel régi szerzők műveinek felidézése (“hommage”), az egész sorozat így szinte a gregoriántól napjainkig létrejött zeneirodalom összesűrítése, átszűrése. Más darabok pedig “talált tárgyak”, egy-egy ötlet rövid kibontásai. Az idők során Kurtág más hangszerekre is kiterjesztette a sorozatot, kisebb kamaracsoportokra is írt tételeket, több műből különböző verziók is készültek (a kéziratok végén általában van dátum, illetve helymegjelölés). A több száz kis tétel a mai napig folyamatosan készül, sok tétel egy-egy nagyobb (opusszámmal bíró) darab “mellékterméke”-ként jön létre. A sorozat mindmáig nyitott, így afféle kompozíciós naplójegyzetekként is funkcionál, tulajdonképp egyfajta laboratórium Kurtág számára.

Farkas Zoltán így ír Csalog Gábor Játékok felvételének kísérőfüzetében:

A Játékok a szabadság jegyében született. Kurtág a legnehezebbre tett kísérletet: olyan pedagógiai célú zongoradarabokat írt, amelyek nem szorítják azonnal szigorú előírások és elvárások kalodájába a gyermeket. Nem állítják – mindjárt tanulmányai kezdetén – a „csak így lehet” fenyegető kényszere elé, s nem szembesítik rögtön az első pillanatban a teljesíthetetlennek tűnő feladat kínjával. Ehelyett arra bíztatják, tegye azt, amit egyébként is kipróbálna, ha magára hagynák a titokzatos, nagy, fekete zongorával. Húzza végig a kezét a billentyűzeten, könyököljön rá, üssön rá ököllel, vagy érintse úgy a billentyűt, hogy néma maradjon. Nyomja le a hangszer pedálját, kopogtassa meg az oldalát, s füleljen a „sóhajtására”.

Csalog amúgy a Játékok sorozat összes zongoradarabját lemezre vette, erről a tapasztalatról itt beszél.

Az interjúrészletek Varga Bálint András Kurtág szöveggyűjteményéből származnak.

Zétényi Tamás

Létezik olyan, hogy a világ legnehezebb darabja? Egyfelől nyilván nem, hiszen bajosan határozható meg, hogy valaki számára mi nehéz, és mi nem. Ugyanakkor aki csak egyszer is találkozott az életben Kurtág György Bornemissza Péter mondásai című darabjával, az biztosan tudja, hogy ennél tényleg nincs nehezebb kompozíció, se zeneileg, se hangszeresen, se máshogy.

Kurtág György úgynevezett avantgárd korszaka az op. 1-es vonósnégyestől az op. 8-as Bornemiszáig tart, amelyen 1963-68 között dolgozott. Az op. 1-7 kis, ének nélküli, kamarazenei csoportokra íródott, rövid tételekből összefűzött művek, amelyek jellemzője a 12-fokú technikákat részben alkalmazó, a disszonanciahalmozó “modern” stílus. Ezekhez képest a Bornemisza egy majdnem 40 perc hosszúságú darab.

Előképei között két darabot fontos megemlíteni: Heinrich Schütz: Kleine Geistliche Konzerte, illetve Schönberg: Pierrot Lunaire. Schönberg melodrámája azért bizonyult fontos zenei élménynek Kurtág életében, mivel a hatvanas évek elejétől a Filharmónia korrepetitoraként dolgozva közreműködött egy Pierrot betanításában. Ez a produkció nem csak a darab alapos megismerését eredményezte; Kurtág ekkor találkozott a Sprechgesang (a beszéd és az ének között középúton levő énekbeszéd) szólamot megszólaltató Sziklay Erikával. Amikor később arról kérdezték Kurtágot, hogy miért női hangra írt meg egy XVI. századi protestáns prédikátort, azt felelte, hogy akkoriban Sziklay Erika hangjára szeretett volna egy darabot komponálni. Érdekes, hogy később a József Attila-töredékeket is női hangra, szopránra írta.

Bornemisza Péter mondásai és a Schönberg mű között inkább csak formai hasonlóságok akadnak. A Pierrot-ban 21 tétel van 3 részre felosztva, a Bornemiszában pedig 4 részben 24 tétel található. Mindkét darab szoprán hangra íródott, bár a Kurtág műben csak ritkán fordul elő a Schönberg kompozíciót meghatározó Sprechgesang. Ugyancsak mindkét mű egyfajta szabad atonalitást követ.

A darab szövegkönyve a nagy magyar író és prédikátor Bornemisza Péter Ördögi kísértetek című művén alapszik, ami egy 1959-ben megjelent, Nemeskürty István által gondozott szöveggűjteményben keltette fel Kurtág érdeklődését. Ebben a szövegek témakörök szerint lettek csoportosítva, így mintegy tálcán kínálva Kurtágnak a későbbi tételek szerkezetét. A szövegkönyv négy részre tagozódik: Vallomás, Bűn, Halál és Tavasz. Mint ahogy a címek is jelzik, ezek köré a témák köré rendezte Kurtág Bornemisza gondolatait, mert így egységesebben tudja elénk tárni a kor érzelmi panorámáját, illetve az író világképét. Kurtág amúgy már régebb óta foglalkozott Bornemisza művészetével, hiszen Szophoklész Elektra című drámájának Bornemisza által készített átdolgozása az első teljes magyar nyelvre átültetett színmű, ebből tervezett Kurtág operát írni, bár terve nem valósult meg.

A mű ősbemutatója 1968 szeptemberében volt Darmstadtban. A koncertet kemény munka előzte meg, a bemutató ezzel együtt nem aratott kirobbanó sikert, hiszen a Stockhausen bűvkörében élő darmstadti közönségnek nagyon „XIX. századi“-nak bizonyult a mű, viszont a budapesti bemutató egy hónappal később nagy sikert hozott.

1977-ben készült el az eddigi egyetlen felvétel a Bornemiszából, ugyancsak Sziklay Erika és Szűcs Lóránt tolmácsolásában. A lemezfelvételt megelőző munka során Kurtág olyan elképesztő alapossággal és intenzitással dolgozott a zongorista Szűcs Lóránttál és Sziklay Erikával, hogy talán nem túlzás leírni, hogy mindketten maradandó sérüléseket szereztek az “eljátszhatatlan” nehézségű darab próbái alatt. A darabról íródott monográfiában fel van sorolva az alig két tucat előadás, amely azóta elhangzott a világon – talán ez is mutatja, hogy mekkora vállalkozásról van szó.

A darab szövege, illetve a szöveg és az zene egymásra folyamatosan reflektáló viszonya még a legoldottabb pillanatokban sem engedi figyelmünket elterelni az eredendő bűntől, és az attól elválaszthatatlan, mindenütt jelenlévő haláltól… Hogy mi volt az a felfoghatatlan súlyú bűn, amelyet egy ekkora volumenű darabban írt ki magából Kurtág?

Zétényi Tamás